Foci

Szégyen: két NB I-es csapat búcsúzott a Magyar Kupából

Az Egri FC Nyíregyházán, míg az MTK Vácon bukott el a Magyar Kupa első fordulójában.

Szerdán a labdarúgó Magyar Kupa első fordulójának két mérkőzését is lejátszották. Az MTK az előző szezonban másodosztályú csapatként menetelt a Magyar Kupa döntőjéig, most élvonalbeliként az 1. fordulón sem jutott túl – írja az mlsz.hu. A kék-fehérek hiába vezettek az 57. percben már 2-0-ra a Vác vendégeként, a hazaiak a hajrában egyenlítettek, majd tizenegyesekkel kiharcolták a továbbjutást.

Az 1. fordulóban érdekelt másik élvonalbeli együttes, az Egri FC 1-0-ás vereséget szenvedett Nyíregyházán, és ugyancsak búcsúzott a további küzdelmektől.

Kétségtelen, az MTK kiesése a nagyobb meglepetés, hiszen az NB I. első két fordulóját követően 4 ponttal harmadik a tabellán – az Eger 1 ponttal 14. helyen szerénykedik -, ezzel is bizonyítva, hogy a tavalyi kiesés csak kisiklás volt. Más kérdés, a csapatból többen is hiányoztak. Kanta, Kálnoki-Kis, Rafa Wolfe és Nikházi sem játszhatott sérülés miatt. Ennek ellenére illett volna nyerniük a kék-fehéreknek.

Garami József nem örült: “A csapat a vártnál gyengébben játszott, ez két tényezőben csúcsosodott ki. A csatárok sajnos nem jó százalékban használták ki a helyzeteket, és a középpályásaink sem teljesítettek jól. Kevés labdát szereztek, és nem tudták jól szervezni a játékot” – értékelt a mester az mtkhungária.hu honlapnak.

Magyar Kupa, első forduló, eredmények:
Nyíregyháza Spartacus – Egri FC 1-0
Dunakanyar-Vác – MTK Budapest 2-2 (tizenegyesekkel: 3-0)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.