Videoton FC (videoton fc, )
Foci

A belga gólgyár várja a Vidit

Csütörtök este a második számú kupasorozat harmadik selejtezőkörének visszavágóján Gentben a továbbjutás reményében lép pályára a Videoton.

Az Európa Liga harmadik selejtezőkörében a Videoton a Gent ellen vívhatja ki a továbbjutást. A magyar bajnoki ezüstérmes az első mérkőzésen Székesfehérváron Nikolic Nemanja góljával nyerni tudott, így egy gólos előnyből kezdheti a visszavágót (1-0).

A találkozó előtti sajtótájékoztatón Paulo Sousa, a Videoton és Trond Sollied a Gent edzője sem terítette ki a kártyákat, mindketten csak frázisokat puffogtattak. A Vidi vezetőedzője elmondta: nagyon nehéz mérkőzésre számít Gentben. A portugál tréner szerint a belga csapatot az előző szezonban lőtt góljai alapján akár „gólgyárnak” is nevezhetnénk. Sousa szerint csapata felkészült a belga együttesből. „ Rengeteget kell futnunk a csütörtöki mérkőzésen, és mindannyiunknak komoly áldozatokat kell hoznunk azért, hogy az előnyünket megőrizzük.” – hangsúlyozta a szakember. Paulo Sousa hozzátette, továbbra is a Gent a párharc esélyese, de csapata mindent meg fog tenni azért, hogy megnehezítse a belga csapat dolgát,a Videoton ezúttal is gólt, gólokat szeretne rúgni.Hiszünk és bízunk benne, hogy sikerült megvalósítanunk azt az álmunkat, hogy a csoportkörbe jutásért játszhassunk” – zárta mondandóját Paulo Sousa.

A Gent vezetőedzője, Trond Sollied szerint a csapata Székesfehérváron jó mérkőzést játszott. Sollied elmondta: hazai környezetben már az első perctől szeretnének gólt lőni, mert egy találatra mindenképpen szüksége van csapatának a hátrány ledolgozásához. A norvég szakember szerint a hazai pálya mindenképpen nagy előnyt jelent majd csapatának.

A mérkőzésen teltház várható, a lelátókon lesznek magyar szurkolók is, többek között két Belgiumban légióskodó magyar válogatott játékos: Czvitkovics Péter és Juhász RolandCzvitkovics szerint a Videoton képes a továbbjutásra.

Az összecsapás helyszínére szerdán érkezett meg a Videoton. A Brüsszelig tartó repülőutat követően a székesfehérváriak busszal utaztak Gentbe. A belga városban a magyarországinál hűvösebb, csapadékosabb idő, 18-20 fok és eső várta a magyar bajnoki ezüstérmest.

A Videoton számára jól sikerült a főpróba: a magyar bajnokság második fordulójában Újpesten tudott nyerni a székesfehérvári együttes. A három piros lappal tarkított mérkőzésen Torghelle Sándor gólja döntött.

A Gent-Videoton Európa Liga mérkőzést csütörtök este 19.30-tól rendezik meg Gentben, a találkozót az M2 élőben közvetíti.

Az első mérkőzés összefoglalója:

Nikolic a legjobbkor lőtt szerencsés gólt az első találkozón

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.