Foci

Nagyot húzott az Arsenal

A spanyol labdarúgó-válogatottal két Európa-bajnokságot nyerő Santi Cazorla a londoni csapatnál folytatja

Kedden jelentették be az Ágyúsok, hogy „hosszú távú” megállapodást kötöttek a Málaga spanyol válogatott labdarúgójával, Santi Cazorlával. Az átigazolás összegét sem hozták nyilvánosságra, azonban brit lapinformációk szerint mintegy 15 millió font körüli összeg vándorolt át Angliából Spanyolországba.

„Santi Cazorla egy nagyszerű igazolás a számunkra. A kvalitásaival jelentős erősítést jelent a csapatnak” – mondta Arséne Wenger, az Arsenal francia vezetőedzője.

Cazorla – akit 2007-ben az év spanyol labdarúgójának választottak – Oviedóban nevelkedett, majd a Villarrealhoz került. A B csapatból felküzdötte magát az elsőszámú együtteshez, majd lenyomott egy évet a Recreativónál, mielőtt visszatért volna a Sárga Tengeralattjáróhoz, amellyel 2008-ban bajnoki ezüstig jutott. Tavaly nyáron az újjáalakuló Málaga egyik legnagyobb igazolása volt, 21 millió eurót csengetett ki érte a klub, amelyet nagyszerű játékával a negyedik helyre vitt be. A Málagánál aztán az utóbbi időben anyagi gondok léptek fel, így nem volt meglepetés, hogy eladták a szélsőt.

Cazorla 45-szörös spanyol válogatott, 2008-ban és idén is Európa-bajnokságot nyert az ibériai gárdával.

„Örülök, hogy az Arsenalba igazoltam, ez egy nagyszerű klub jó játékosokkal, fantasztikus stadionnal és remek szurkolótáborral. A világ egyik legjobb menedzsere irányítja a csapatot, amely olyan stílusú focit játszik, amelyet a világ minden táján csodálnak” – mondta Cazorla.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik