Foci

Kondás: A győzelem a biztos

Kondás Elemér (kondás elemér, )
Kondás Elemér (kondás elemér, )

Kondás Elemér, a Debreceni VSC vezetőedzője elmondta, hazai pályán a győzelemre játszik majd csapata.

A Bajnokok Ligája harmadik selejtező körében a Debrecen a BATE Boriszovval küzd a továbbjutásért. Az első mérkőzésen Boriszovban, bár a 93. percig vezetett a Loki, a vége 1-1-es döntetlen lett.

A visszavágó előtti sajtótájékoztatón Kondás Elemér kifejtette: “A Skenderbeu elleni mérkőzéshez hasonlóan most is az a helyzet, hogy csak akkor tudunk továbbjutni, ha nyerünk. Tény, a 0-0 is nekünk kedvezne, de erre játszani veszélyes lenne, ezért úgy lépünk pályára, hogy győzelemre játszunk”

A tréner beszélt a BATE-hez az olimpiáról visszatérő fehérorosz játékosokról is. Kondás szerint az, hogy a válogatott játékosok játszanak-e a keddi mérkőzésen, a boriszovi szakvezető dolga, a Lokinak a Győr és a Skenderbeu ellen látott arcát kell mutatnia.  A vezető edző szerint a BATE jobb csapat, mint a Skenderbeu, az elmúlt négy évben a fehéroroszok ott voltak a BL vagy az EL főtábláján, így mindenképpen nehéz mérkőzés vár a magyar bajnokcsapatra.

A Debrecennek nem sikerült jól a főpróba: a bajnokság második fordulójában Kaposváron 1-0-ra kikapott Kondás Elemér együttese, amivel 31 meccse tartó veretlenségi szériáját szakította meg a hajdúsági együttes.  A Debrecen kaposvári vereségéből messze menő következtetéseket persze nem érdemes levonni, hiszen  a Loki erősen felforgatott és tartalékos kezdővel állt ki a somogyi csapat ellen.

A Debrecen – BATE Boriszov BL-mérkőzést kedden, 20.30-tól Nyíregyházán rendezik meg. A találkozót az M2 élőben közvetíti

Ajánlott videó

Olvasói sztorik