Foci

NB1 második forduló, edzői nyilatkozatok 2.0

gol(960x640)(4).jpg (labda, háló, )
gol(960x640)(4).jpg (labda, háló, )

A 2012/13-as magyar labdarúgó bajnokság 2. fordulójának szombati játéknapján háro mérkőzést játszottak. Így látták az edzők.

A Debrecen kedden Bajnokok-Ligája selejtező visszavágót játszik hazai pályán a BATE Boriszov ellen – első mérkőzésen Boriszovban 1-1- lett -, így Kondás Elemér edző erősen tartalékosan, lényegében a második csapattal utazott Kaposvárra, amit a hazaiak kihasználtak.

Kaposvár- Debrecen 1-0 (Zámbó, 25.)

Kondás Elemér (DVSC-TEVA):– A játékosok tették a dolgukat, és sajnálom, hogy ilyen góllal kaptunk ki. A végén már csak védekezett az ellenfél. Mindenképpen pihentetnem kellett a játékosokat, mert szerettünk volna egyenlő esélyek mellett visszavágózni a BATE Boriszovval, nekik ugyanis nincs mérkőzésük a hétvégén. Azért nem az első sor kezdett, mert akkor kevesebb esélyünk lett volna a keddi meccsen. Ezek a játékosok is a DVSC-TEVA futballistái, most megmutathatták magukat, kire számíthatunk, kire kevésbé. (Sport TV)

Prukner László (Kaposvár): – A Debrecen egy fiatal csapattal érkezett, ezt figyelembe kell venni, ugyanakkor a kidolgozott helyzetek alapján megérdemelten győztünk, és csak magunknak tettük nehézzé a győzelmet. Ilyenkor nagyon kell vigyázni, ha véletlenül az ember örülni mer, mert akkor mindjárt megtámadják. Sikerült sok helyzetet kialakítanunk, annak már kevésbé örülök, hogy ki is hagytuk ezeket. Sokat dolgoztunk, de még nem látjuk melyik lesz a legerősebb csapat, s ha tudunk meccset nyerni, az erősíti a munkába vetett hitet. (Sport TV)

Az előző fordulóban a Győr éppen a Debrecentől kapott méretes zakót, így hazai pályán Pintér Attila edző és újra átalakult csapata – ki tudja miért? – egyértelműen a győzelem reményében lépett pályára a Haladás ellen.

Győri ETO – Haladás 1-1 (Kronaveter 27., ill. Radó, 54.)

Pintér Attila (Győri ETO): – Többet tettünk a győzelemért, megérdemeltük volna a három pontot. Ez egy formálódó csapat, jó játékosokat tudtunk igazolni, jól játszottunk, sokkal jobban, mint az ellenfél, az utolsó másodpercekben is lett volna lehetőségünk, hogy megszerezzük a győzelmet, sajnos, most ilyen rossz szériában vagyunk. De a csapat mindent megtett ma is, és ha azokat a hibákat ki tudjuk küszöbölni, mint amit a kapott gólnál elkövettünk, akkor még sok öröme lehet ebben a csapatban a győri szurkolóknak. (Duna TV)

Artner Tamás (Haladás): – Megérdemeltük a döntetlent. Az ETO kihagyott egy tizenegyest, de az első félidőben nekünk volt két óriási ziccerünk. Sajnos kaptunk pontrúgásból egy gólt. Gratulálok a csapatomnak a teljesítményért, a szurkolóknak köszönöm a biztatást, nagyon értékes pontot szereztünk. Azért cseréletm támadókat, mert nem próbálunk győzelemre játszani, akkor kikapunk, Így is nagyon nehéz lett a vége. (Duna TV)

Détári Lajos Ferencvárosa erősen dadog. Az előző fordulóban a Kecskemétet fogadta az Üllői úton, és nem bírt vele, Pécsen pedig 30 percet játszhatott emberelőnyben, mégsem volt képes gólt lőni.

PMFC-MATIAS – Ferencváros 0-0

Supka Attila (Pécs): – Szégyenkeznünk nincs miért, hiszen 10 emberrel is játszottunk egy olyan mérkőzést, amelyben benne volt a győzelem lehetősége. , Sőt, a kiállításig egyértelműen jobban játszottunk, mint a Ferencváros, volt pár olyan lehetődésünk, amelyből gólt kellett volna szereznünk. A kiállításnál és előtte is kényszerűen kellett cserélnünk, kevesen is voltunk, így már nem volt bennünk annyi, hogy a magunk javára fordítsuk a mérkőzést.  Emberhátrányban is támadó játékosokat cseréltünk be a pályára, akikben benne volt, hogy tudnak lendíteni a játékunkon, akkor is bíztam benne, hogy meg tudjuk nyerni ezt a mai meccset. Nem sikerült, de gratulálok a csapatomnak, 70-80 percig nagyszerűen játszottunk. (Sport TV)

Détári Lajos (Ferencváros): – Több volt ebben a mérkőzésben, meg lehetett volna ezt nyerni, sajnos sokat hibáztunk. Figyelmesebben kellett volna játszanunk, és ha az ellenfél mögé tudunk kerülni, akkor pontosabban kell beadnunk, mert akkor már gólhelyzetet tudnánk kialakítani. Sajnos az utolsó passzok nem sikerültek, de a második félidőben uraltuk a játékot. Nem éreztük azt, hogy annyira letámadott volna minket a Pécs, mi játszottuk a mi játékunkat az első félidőben, nem volt semmi probléma, a második pedig egyértelműen a miénk volt. Megfelelően agresszív volt a csapat, de ha nagy céljaink vannak, akkor mindenben kell fejlődnünk, agresszivitásban is, és abban is, hogy több helyzetet kidolgozzunk. Nem örülök ennek az egy pontnak, mert jelen pillanatban úgy érzem, hogy elveszítettünk két pontot. (Sport TV)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik