Foci

A Honvéd lenyomta a Diósgyőrt

Az első félidő döntetlenje után a Honvéd Diaby révén nyerte meg a mérkőzést az OTP Bank Liga második körében.

A csapatok nagyon bekezdtek az első félidőben, ugyanis már a második percben megtornáztatták a miskolciak Kemenest egy szöglet után. A folytatásban Ribánszkinak is adtak feladatot a Honvéd labdarúgói, de a hálóőr biztos kézzel védett.

A 17. percben azonban már a gólvonal mögé is eljutott a labda: Diaby centerezése üresen találta Délczeget, aki kapásból kilőtte a bal alsót (1-0).

Sok idő nem telt el, a piros-fehérek is megvillantak: Gosztonyi veszélyeztetett távolról, majd Luque kiegyenlítette az állást. A spanyol elé Kemenes védése után került a játékszer, majd nem habozott sokat, laposan célzott (1-1).

A második felvonásban aztán újra a hazaiaknál volt az előny. Diaby lökete elakadt Ribánszkiban, majd az ismétlést az elefántcsontparti már bevágta (2-1).

Ezt követően kicsit visszaesett az iram, és helyzeteket sem láthattak a Bozsik Stadionba kilátogatók, ám a 87. percben megijedhettek, hiszen Abdouraman ötméterről fejelt, de Kemenes hihetetlen bravúrral védett, így maradt a 2-1 a Honvédnak.

Eredmény – OTP Bank Liga, 2. forduló
Budapest Honvéd – Diósgyőri VTK 2-1 (1-1)
Gólszerzők: Délczeg (17.), Diaby (63.), illetve Luque (34.)

Honvéd: Kemenes – Lovric, Debreceni, Ignjatovic, Vidovic (Baráth,69) – Johnson, Hidi (Faggyas, 51.) – Diaby (Nagy M., 74.), Zivanovic, Ivancsics – Délczeg. Vezetőedző: Marco Rossi.

DVTK: Ribánszki – Vadász, Nagy T., Rakovic, Gohér – Gallardo(Elek, 56.), Abdouraman, Luque – Gosztonyi, Fernando (Tisza, 69.) – Seydi (Bacsa, 77.). Vezetőedző: Sisa Tibor.

Sárga lap: Vidovic (50.), illetve Elek (75.)

 

55 millió ember él demenciával napjainkban, s a betegség – amelynek az Alzheimer-kór az leggyakoribb fajtája – a világ hetedik vezető haláloka. Ráadásul a betegek 75 százaléka nincs diagnosztizálva. A probléma egyre csak súlyosbodni fog. A kormánynak van egy stratégiája, az közhelyes megállapításokon kívül konkrét intézkedési tervet nem tartalmaz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.