Foci

Nem született gól Pápán

Az NB I második fordulójának nyitómérkőzésén két egypontos csapat találkozott: a Paks ezúttal Pápán ikszelt.

Pokoli hőség várta az edzőváltáson átesett paksiakat Pápán, az NBI második fordulójának nyitómérkőzésén. A találkozó Heffler Tibor veszélyes szabadrúgásával indult, a paksi játékos próbálkozását azonban védte Szűcs Lajos, de nagyjából ez volt az egyetlen olyan lehetőség az első 45 percben, ami említésre méltó: túlságosan nem forogtak veszélyben a kapuk.

Az első komoly lehetőség a vendégek előtt adódott: az 54. percben Kulcsár lőtt, de csak a kapufát találta telibe egy szögletet követően.

Komoly pápai helyzet a  78. percben alakult ki, amikor Seye egy remek indítást követően már úgy tűnt, belebonyolódik a cselekbe, aztán végül mégis lőni tudott. A ballal, 18 méterről leadott lövést követően a bal oldali kapufáról pattant vissza a labda mezőnybe.

A mérkőzésen a hátralévő idő alatt is küzdöttek, hajtottak a csapatok, azonban gólt nem láthatott a közönség, így a vége egy szerény 0-0 lett.

Eredmény – OTP Bank Liga, 2. forduló

Lombard Pápa Termál FC – MVM Paks 0-0

Pápa, 2000 néző, vezette: Szőts Gergely

Pápa: Szűcs L. – Tóth G. (Benko, 59.), Rodenbücher, Balogh B., Szabó O.(Présinger, 81.) – Qunteiro, Dóczi, Arszics (Fellai, 79.), Maróti Németh M. – Seye Vezetőedző: Bene Ferenc.

Paks: Pokorni – Heffler T., Éger, Szabó J., Báló – Kulcsár D., Fiola, Sifter, Heffler N. (Kiss, 62.), Fiola, Bartha (Mészáros, 85.) – Simon A. (Tököli, 82.) Vezetőedző: Máté Csaba.

Sárga lap: Tóth (56.) illetve Sifter (50.) Éger (87.)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik