Foci

Gera Izrael ellen újra kerettag

Egervári Sándor kedden kihirdette a magyar labdarúgó-válogatott keretét az augusztus 15-i, Izrael elleni felkészülési mérkőzésre.

A magyar válogatott augusztus 15-én, Izrael ellen játssza le utolsó felkészülési mérkőzését a világbajnoki selejtező sorozat megkezdése előtt. A Puskás Ferenc Stadionban rendezendő összecsapás előtt Egervári Sándor kihirdette a mieink keretét, a szövetségi kapitány 21 játékost hívott meg együttesébe.

Hosszú idő után ismét tagja a keretnek a csapatkapitány Gera Zoltán, míg az OTP Bank Ligában szereplő csapatokból hat játékos kaphat szerepet a találkozón.

“Ezúttal is hiányzik néhány olyan játékos, aki a korábbi években meghatározó szerepet töltött be a keretben – mondta az mlsz.hu-nak Egervári Sándor. – Rudolf Gergely azért maradt ki, mert jelenleg nincs csapata, Elek Ákos sorsa pedig későn oldódott meg, és egyelőre nincs válogatott formában, ami érthető, hiszen keveset játszott az utóbbi időszakban. Örömteli viszont, hogy Gera Zoli már teljes értékű munkát végez, sérülése után teljesen panaszmentes, meccseket játszik csapatában. Az izraeliek elleni találkozó az utolsó megmérettetésünk a tétmérkőzések előtt, ezért nagyon fontos hét vár ránk, mert a taktikai felkészülésen túl mentálisan is szeretnénk ráhangolni a játékosokat a vb-selejtezőkre.”

A magyar válogatott Izrael elleni kerete
Kapusok: Bogdán Ádám (Bolton Wanderers), Király Gábor (1860 München), Megyeri Balázs (Olympiakosz)

Védők:
Varga József (DVSC-TEVA), Vanczák Vilmos (Sion), Korcsmár Zsolt (Brann Bergen), Mészáros Norbert (DVSC-TEVA), Juhász Roland (Anderlecht), Lipták Zoltán (Győri ETO), Laczkó Zsolt (Sampdoria), Halmosi Péter (Haladás)

Középpályások:
Gyurcsó Ádám (Videoton), Gera Zoltán (WBA), Koman Vladimir (FK Krasznodar), Hajnal Tamás (VfB Stuttgart), Szakály Péter (DVSC-TEVA), Pintér Ádám (Real Zaragoza), Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva)

Támadók:
Szalai Ádám (Mainz), Szabics Imre (Sturm Graz), Németh Krisztián (Roda JC)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik