Foci

Három perc sem kellett Ibrának a gólhoz új csapatában

ibrahimovic (ibrahimovic)
ibrahimovic (ibrahimovic)

A párizsiak legnagyobb nyári fogása máris megmutatta, megérte őt leszerződtetni: már a harmadik percben gólt szerzett a DC United ellen.

A Paris Saint-Germain nyári nagybevásárlása után megkezdte amerikai kiruccanását, és az MLS-ben vitézkedő DC Unitedhez látogattak. A washingtoni csapat ellen mutatkozhatott be a párizsiaknál a legfrissebb szerzemény, Zlatan Ibrahimovic.

A szombat esti mérkőzésen a svéd csatárnak nem kellett sok idő, hogy megmutassa, megérte kifizetni érte azt a húsz millió eurót: rögtön a harmadik percben gólt szerzett. Ibrahimovic Jeremy Menez remek kiugratását váltotta gólra, az átvétel után becsapta a védőt, majd ballal kilőtte az alsó sarkot.

Ibrahimovic góljára tizenegyesből érkezett válasz az amerikaiaktól, még az első játékrészben Dwayne De Rosario értékesítette a megítélt büntetőt. Több gól már nem esett, érződött az összecsapáson, hogy bizony ez még csak egy felkészülési mérkőzés volt.

A meccs két gólja:

Eredmény – Felkészülési mérkőzés

DC United – Paris Saint-Germain 1-1 (1-1)

Gólszerzők: De Rosario (33.) illetve Ibrahimovic (3.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik