Foci

Újpesti déjá vu

dvtk-ujpest (dvtk-ujpest)
dvtk-ujpest (dvtk-ujpest)

Az Újpest tavaly pocsék őszt produkált, ezúttal még csak a rajt nem jött össze, de van min javítania Jos Daerden csapatának.

Érthető módon csalódottan nyilatkozott a DVTK elleni 2-1-re elveszített mérkőzés után  az ujpestfc.hu-nak a lila-fehérek vezetőedzője, Jos Daerden.

A belga tréner főleg az utolsó két kihagyott helyzetü miatt értékelte bosszús hangulatban első magyarországi bajnokiját.

Gratulálok a Diósgyőrnek a győzelemhez. A meccs elején jobban játszottak, meg is szerezték a vezetést. Valójában mi akkor kezdtünk el futballozni, amikor tíz emberre fogyatkoztunk. Ennek köszönhetően a szünet előtt sikerült is egyenlítenünk. Azt el kell ismernünk, hogy a második játékrész elején a hazaiaknak nagy helyzetei voltak – ismerte el Daerden, aki a hajrában beküldte az összes támadó szellemű játékos, de nem lett gól a helyzetekből, és néhányszor hibáztak játékosai.

Az újpesti edző Naim Aarab kiállítását nem kommentálta.

Sisa Tibor, a DVTK vezetőedzője udvariasan fogalmazott: “

Nem az udvariasság mondatja ezt velem, nekem is el kell ismernem, hogy nagy lehetőségei voltak az Újpestnek is. Úgy gondolom, hogy a szurkolók és a tv-nézők jól szórakoztak, mi edzők, már kevésbé. Voltak helyenként szép akcióink, nem mondom, hogy el voltam szédülve a csapatom teljesítményétől, sok munka áll még előttünk, de örülök a győzelemnek”.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik