Foci
samir nasri (samir nasri, )

Az anyázó francia sztárról már döntöttek

Négy francia válogatott játékos jelent meg pénteken a Francia Labdarúgó Szövetség (FFF) Fegyelmi Bizottsága előtt az Eb-n mutatott magatartásuk miatt.

Samir Nasrinak, Jérémy Méneznek, Hatem Ben Arfának és Yann M’Vilának vagy reprezentánsuknak kellett részt vennie az FFF pénteken 10 órakor kezdődő tárgyalásán.

Várhatóan egyik játékos sem ússza majd meg csupán dorgálással az esetet. A 2010-es világbajnokságon történtekkor Anelka tizennyolc, Evra öt, Ribéry három, Toulalan pedig egy meccses eltiltást kapott a szövetségtől. A tendencia ezúttal valószínűleg nem lesz ennyire súlyos. Elsősorban azért, mert nem vétkeztek akkorát a futballisták, mint két évvel ezelőtt.

Ben Arfa a svédek elleni 2-0-ra elvesztett találkozót követően kiabált Laurent Blanc-nal az öltözőben. Ménez a spanyolok elleni összecsapáson vitatkozott a játékvezetővel, és sértegette Hugo Llorist. M’Vila szintén a hispánok ellen csapott felhajtást: lecserélésekor elutasította a helyére beálló Olivier Giroud és szövetségi kapitányának kéznyújtását is.

A legnagyobb bajban azonban Samir Nasri lehet. A középpályás leanyázott egy újságírót, ami aztán nagy port kavart az egész világon. A Manchester City futballistája ma fél 11-kor elsőként hagyta el a tárgyalótermet. Az ingerültnek látszó játékos az újságírók kérdéssorozata ellenére beült a kocsijába, és dühösen elhajtott a helyszínről. Valószínűleg nem volt ínyére a döntés, amit egyelőre még nem hozott nyilvánosságra az FFF.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.