Foci

Kemenes: Ésszel kell előre menni

kemenes szabolcs (kemenes szabolcs)
kemenes szabolcs (kemenes szabolcs)

A Budapest Honvéd azután, hogy kiejtette az albán Flamurtari Vlorét az orosz Anzsi Mahacskalával került össze. Az odavágón a dagesztániak is idegenben szerepeltek, mivel az UEFA nem engedélyezte, hogy Eto’o-ék saját pályájukon játszanak, így a hazai közönség előnyét nem élvezhették a sárga mezesek.

Ennek ellenére 1-0-ra nyertek, ám a Honvéd szempontjából ez a minimális hátrány egyáltalán nem ledolgozhatatlan.

A kispesti klub sajtótájékoztatóján Marco Rossi vezetőedző erre is kitért.
“A továbbjutás lebeg a szemünk előtt és mindent megteszünk, hogy sikeresek legyünk. Úgy kell a futballoznunk, hogy ha még sem mi lépünk tovább, akkor is emelt fővel tudjunk lejönni a pályáról. Az Anzsi edzője Guus Hiddink vérbeli profi, biztos vagyok benne, hogy a csapata a maximumot fogja nyújtani. Megpróbáljuk a pályán eltüntetni a két csapat közti különbséget. Bízom a sikerünkben.”

A Honvéd hálóőre, Kemenes Szabolcs nehéz mérkőzésre számít, de úgy látja, nem reménytelen a helyzetük.
“Az Oroszországban játszott 0-1 jó eredménynek mondható, de a visszavágó nagyon nehéz lesz. Úgy gondolom, hogy vannak olyan erősségeink, amivel nehézséget okozhatunk az Anzsinak. Védelmünk elég stabilnak mondható, hiszen 3 EL-mérkőzésen csak egy gólt kaptunk. Vannak olyan játékosaink, mint például Vernes, Tchami, vagy Ivancsics, akik képesek váratlan húzásra is. Az előzetes hírek arról szólnak, hogy telt ház előtt játszunk, ennek nagyon örülünk, ez plusz motivációt ad a csapatnak.”

A csapatkapitány azzal viszont nem kívánt foglalkozni, hogy az orosz sajtó biztos továbbjutónak véli a dagesztáni alakulatot.
“Ezzel nekünk nem kell foglalkoznunk, ha még is megégnek az az ő bajuk. Biztos vagyok benne azonban, hogy az Anzsi játékosai nem így gondolkodnak. Tudjuk, hogy csak akkor juthatunk tovább, ha támadunk, viszont ésszel kell előre menni, mert az oroszok egy pillanat alatt képesek gólt szerezni.”

Természetesen szót kért magának a másik oldal is. Az oroszok nevében Guus Hiddink, az együttes holland trénere nyilatkozott.
“Az egygólos győzelmünk jó, de nem biztonságos eredmény. A Honvéd játéka nem lepett meg minket, hiszen korábban láttuk a Flamurtari elleni meccseiket. Tudtuk, hogy jó csapat ellen kell pályára lépnünk. A felkészülési időnk rövid volt, amit hátráltatott, hogy az utánpótlás és olimpiai válogatott játékosaink távol voltak. Célunk, hogy továbbjussunk, ezért komolyan vesszük a mérkőzést.”

A párharc visszavágóját csütörtökön 18:30 órakor rendezik a Bozsik Stadionban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik