Foci

Kondás: nagyobb elszántság, kevesebb hiba kell

kondas-elemer(210x140)(2).jpg (kondás elemér)
kondas-elemer(210x140)(2).jpg (kondás elemér)

Kondás Elemér szerint alaposan felpörögtek a debreceni játékosok az esti BL-selejtezőre az albán Skenderbeu ellen.

A 20.30-kor kezdődő DVSC-Teva–Skenderbeu BL-selejtező visszavágó előtti este mindkét szakvezető sajtótájékoztatót tartott. Elsőként Stanislav Levy, az albánok vezetőedzője latolgatta az esélyeket.

“Továbbra is a Debrecent tartom esélyesnek a továbbjutásra, nagyobb nemzetközi tapasztalattal bír, kiváló játékosai vannak, de természetesen mindent megteszünk, hogy sikerrel vegyük ezt a mérkőzést is – nyilatkozta a cseh tréner. – Bár előnnyel várjuk az összecsapást, nem védekezni jöttünk, szeretnénk megmutatni, mire vagyunk képesek, és igyekszünk minél többet kihozni az összecsapásból. Szerencsére a csapatban mindenki egészséges, holnap még lesz egy edzés, akkor dől el, kik kezdenek, de nem lesz nagy változás a legutóbbi csapathoz képest”.

Kondás Elemér, a Loki vezetőedzője elmondta, hogy a csapattal és egyénileg is kielemezték az albániai odavágót, a szakmai stáb megmutatta a hibákat, de a mentális felkészítéssel is foglalkozni kellett.

“Szeretnénk változtatni a taktikánkon, játékfelfogásunkon – mondta Kondás Elemér, aki megköszönte a mérkőzés házigazdái, a nyíregyháziak segítséségét. – Az albánok kint azért tudtak támadni, mert hibát hibára halmoztunk. Sokkal nagyobb elszántság kell és kevesebb hiba. Nem hagyjuk figyelmen kívül, hogy az ellenfél remek csapat, ezért a biztonságot is szem előtt tartjuk. Napról napra tüzesebbek, pörgősebbek a játékosok, és reméljük, este ugyanazt a csapatot látják majd a szurkolók, mint amit megszokhattak az előző idényben. Biztató, hogy rossz játékkal kaptunk ki, mert ezen tudunk változtatni. Ha jó játékkal szenvedtünk volna vereséget, baj lenne. A Skenderbeu valószínűleg a biztonságra törekszik majd, hiszen az előny nála van. Figyelni kell arra, hogy a megszerzett labdákkal hogyan sáfárkodnak, igyekszünk ebben megakadályozni őket”.


Mészáros Norbert: százhúsz százalék kell!

A sajtótájékoztatón jelen volt Mészáros Norbert, a DVSC-Teva védője is, aki szerint nehéz találkozó vár rájuk, de okultak a hibáikból. “Ha a csapat minden tagja százhúsz százalékot nyújt, akkor elérhetjük a célunkat.  Az első meccsen nem úgy működött a védekezés, mint az egész bajnokságban, de remélem, ezen tudunk változtatni. Kielemeztük a mérkőzést, bízom a csapat sikerességében”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik