Foci

Negyed órát játszott, eltörött a szárkapocscsontja

pmfc (pmfc-matias, )
pmfc (pmfc-matias, )

A pécsiek hűvös időben léptek pályára Grazban

Az első félidőben a jóval többet támadtak, mégis az ellenfél szerezte meg a vezetést. A 17. percben egy szöglet után volt tanácstalan a védelem, és a kékek támadója közelről fejelte a pécsi kapuba a labdát.

Helyzetei a piros-feketéknek voltak, gólig azonban nem sikerült jutni a folyamatos esőzéstől felázott pályán. A második játékrészben ismét a hazaiak zörgették meg a hálót egy újabb szöglet után. Öt percen belül a szünetben becserélt szlovák próbajátékos, Vlasko gólpasszából Okoronkwo szépített. A hátralévő időben egyenlíteni már nem sikerült.

A mérkőzésen Fröhlich Roland a beállása után nem sokkal olyan rúgást kapott, melynek következtében szárkapocscsonttörést szenvedett, felépülése várhatóan több hónapot vesz igénybe.

Eredmény – Felkészülési mérkőzés.

Grazer AK-PMFC-Matias 2-1 (1-0)

Pécsi gólszerző: Okoronkwo

Összeállítás: Dibusz – Fodor, Lantos, Krejci, Zeljkovic (Katona a szünetben) -Horváth A. (Fröhlich a 67. percben, helyette Nagy D. a 80. percben),Uzoma, Szatmári (Wittrédi a 67.percben), Demjén (Vlasko a szünetben) -Grumic (Okoronkwo a szünetben), Bajzát (Horváth Zs. a 80. percben). Vezetőedző: Supka Attila

 

Vezetőedző: Supka Attila

Ajánlott videó

Olvasói sztorik