Foci

Dzeko megküzd a helyéért

A Manchester City labdarúgócsapatának bosnyák csatára nem akarja elhagyni a Premier League címvédőjét.

Edin Dzeko 2007 és 2011 között 111 bajnokin 66 találatot jegyzett a Wolfsburgban, így nem volt meglepő, hogy fél Európa a lábai előtt hevert. Végül a Manchester City 27 millió fontos ajánlata lett a győztes tavaly januárban, azonban a támadónak 18 hónap sem volt elegendő, hogy megszilárdítsa helyét a kezdőben.

Pedig nem érheti szó a ház elejét, ha Roberto Mancini beveti, akkor a bosnyák rendre veszélyesen játszik, így hiába játszik többnyire csereként, 45 bajnokin így is összehozott 16 gólt. A legfrissebb pletykák szerint a City most Robin van Persie-ért fut versenyt a többi európai élmenővel, Dzekót azonban így sem foglalkoztatja a váltás gondolata, pedig a Bayern München és az AC Milan is azonnal vinné.

Az ügynöke korábban úgy fogalmazott, hogy 70 százalék rá az esély, hogy a csatár a San Siróba költözik, azonban a játékos cáfolt: „Nem beszéltem a Milannal, jelenleg maximálisan a saját klubomra koncentrálok.”

A City mindenesetre tudatosította, hogy Dzeko mellett Emmanuel Adebayor és Roque Santa Cruz esetében is meghallgatja az ajánlatokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik