Foci

Csak eggyel kapott ki a Honvéd az Anzsitól

A Budapest Honvéd együttese 1-0-s vereséget szenvedett az Anzsi Mahacskala ellen az Európa Ligában, a visszavágó izgalmas lesz.

Volt már arra példa a magyar labdarúgás történetében, hogy egy vereségnek is örültünk. Most is ez lehet a helyzet, hiszen a dúsgazdag Anzsi Mahacskala ellen idegenben egy egygólos vereség nem ciki az Európa Liga második selejtezőkörének első mérkőzésén.

Az már más kérdés, hogy a Honvéd csapata egy kicsivel több merészséggel akár még jobb eredményt is elérhetett volna Guus Hiddink csapatával szemben. Az első félidőben nagy fölényben játszott az orosz együttes, sorra alakították ki a helyzeteket, Busufa, Eto’o és Zsirkov előtt is adódott lehetőség, és a hazaiak védői is jeleskedtek a támadások felépítésénél.

A magyar csapatból Tchami lőtt kapufát a félidő derekán. A fordulást követően nagyon visszavett a tempóból az idén tétmeccset még nem játsszó Mahacskala, a Honvéd egyre bátrabban próbálkozott, Délczeg előtt adódott nagy lehetőség, de Lovric beadását nem tudta irányítani.

Az Anzsi semmit sem mutatott abból, amit esetleg tud, így Guus Hiddink óvatossága bejött. A visszavágón gólt kell szereznie a Honvédnak ahhoz, hogy végrehajtsa a nagy bravúrt, az Anzsi kiejtését.

Az a meccs július 30-án lesz a Bozsik Stadionban.

Eredmény – Európa Liga, 2. selejtezőkör, 1. mérkőzés

Anzsi Mahacskala – Budapest Honvéd 1-0 (1-0)

Moszkva, vezette: Yefet

Anzsi: Gabulov – Satov (Lahialov, 70.), Samba, Joao Carlos, Logasov – Jucilei, Ahmedov – Traoré (Smolov, 82.), Busufa, Zsirkov (Dagirbekov, 78.) – Eto’o. Vezetőedző: Guus Hiddink

Budapest Honvéd: Kemenes – Lovric, Ignjatovic, Debreceni, Vidovic – Hidi (Vécsei, 62.), Johnson – Diaby (Vernes, 56.), Ivancsics (Diarra, 82.), Tchami – Délczeg. Vezetőedző: Marco Rossi

Gólszerző: Jucilei (22.)

Sárga lap: Zsirkov (43.), Samba (90.)

Élő szöveges közvetítésünket az alábbiakban olvashatjátok!

VÉGE A MÉRKŐZÉSNEK!

90. PERC: Három perc lesz a ráadás. A Honvéd még jó helyről jöhetett egy szabaddal, de Vidovic nagyon elbaltázta.

SÁRGA LAP 90’
Samba, Anzsi
Tchamit rántotta le.

90. PERC: Vernes ismét bizonyította, hogy fifikás srác: 30 méterről lőtt szabadrúgást, kapura is szánta, valamivel elkerülte a kaput.

85. PERC: A harmadik leshelyzet az Anzsi részéről. Marad az 1-0!

CSERE 82’
Anzsi
Traoré ment le, Smolov jött be.
CSERE 82’
Honvéd
Ivancsics le, Diarra be.

82. PERC: Eto’o kapott egy mélységi labdát, megfordult vele az alapvonal közelében, majd Kemenes kezébe lőtte a labdát.

79. PERC: Balról adta be a labdát Vernes, a támadás végén Tchami perdített Gabulov kezébe.

CSERE 78’
Anzsi
Zsirkov helyett Dagirbekov a gyepen.

77. PERC: A szöglet utáni kipattanót Vidovic bikázta az égbe.

SZÖGLET 77’
Honvéd
Vernes ívelte be a szögit.

75. PERC: Negyed óra van hátra a mérkőzésből.

Íme az Anzsi vezető találata:

71. PERC: NAGY MAGYAR HELYZET: Lovric adta be a labdát a jobb oldalról, laposan, messziről, érkezett középen Délczeg, de nem találta el jól a labdát a támadó. Bátrabb lett a Honvéd az utóbbi időszakban.

CSERE 70’
Anzsi
Lahialov jött be Satov helyett.

69. PERC: Előremerészkedett a Honvéd: Tchamit csak szabálytalanul állítoptták meg a bal oldali szögletzászló közelében.

SZÖGLET 68’
Anzsi
Újabb Anzsi-beívelés.
SZÖGLET 65’
Anzsi
Traoré beadásába fejelte bele. A szögletből nem lett semmi.

64. PERC: Bár nem lett semmi a hazai támadásból, annak elején Traoré olyan ritmusváltással ment el két magyar mellett, hogy már ezért érdemes volt lejátszani a meccset. Tanulmány volt.

CSERE 61’
Honvéd
Vécsei Bálint a pályán Hidi helyett.

60. PERC: Ivancsics indított egy hosszút, Délczeg elől azonban Gabulov a 16-os vonalánál felszedte a labdát.

58. PERC: Továbbra is az Anzsi birtokolja többet a labdát, de vagy nem akar játszani, vagy azt várja, hogy a Honvéd kintebb merészkedjen. Utóbbi mondjuk, nem lenne baj.

56. PERC: A Honvéd drukkereinek egyik kedvence, Vernes Richárd jött be a pályára, ő az előző körben mindkét találkozón gólt szerzett.

CSERE 56’
Honvéd
Vernes jön be Diaby helyett.

55. PERC: Zsirkov szánta el magát egy lövésre 18 méterről, de az alálöbbölt labda fölészállt. Kemenes nagyon mérges volt az akció végén, alaposan leteremtette a védőket.

53. PERC: Zsirkov ívelte be a szabadrúgás a pálya bal oldaláról, a 16-oson belül azonban kifejelték a Honvéd védői a labdát.

SZABADRÚGÁS 52’
Anzsi
Ingjatovic buktatta Busufát.

50. PERC: A szöglet aztán hosszú volt, kirúgás következett.

SZÖGLET 50’
Honvéd
Délczeg indította Dibayt, előle mentettek.

50. PERC: Eltelt a második féldiőből 5 perc, és eddig nem történt az ég világon semmi. Csak nem altatnak minket?

46. PERC: Egyik csapat sem cserélt a szünetben.

KÖZÉPKEZDÉS 46’
Honvéd
Gólra fel!


Hamarosan kezdődik a második félidő.

Az első félidőben sajnos sokkal több veszélyes támadása volt az orosz Anzsi Mahacskalának, de ehhez képest sokáig jól tartotta magát a Budapest Honvéd.

Marco Rossi csapata próbált kontrázni, de ez csak három alkalommal sikerült, igaz, akkor nagy helyzet is alakult ki. Leginkább Tchami lövése volt ígéretes, de a kapufa megmentette az orosz csapatot az egyenlítéstől. Samuel Eto’o amolyan Barcelona-módra három támadást sem fejezett be, továbbpasszoilta a labdát, hogy a támadást a végletekig kijátsszák, a társak azonban mindannyiszor rontottak. A fordulás után javulnia és gólt kell szereznie a Honvédnak.

VÉGE AZ ELSŐ FÉLIDŐNEK!

43. PERC: A Délczeg ellen elkövetett szabálytalanság után a beívelést kifejelték az Anzsi védői szögletre. Ivancsics ívelte be a labdát, a kipattanót Ignjatovic 22 méterről részúrta, de Gabulov megfogta az időközben megpattanó labdát. Az utolsó percben az Anzsi is szögletttel jöhetett, az érkező Joao Carlos a kapu fölé fejelte a labdát.

SZÖGLET 43’
Honvéd
A szabadrúgás után jöhetett a Honvéd.
SÁRGA LAP 43’
Zsirkov
Délczeget sodorta el hátulról.

41. PERC: ÚJABB NAGY OROSZ ZICCER! Ezúttal is a jobboldalon érkezett az orosz támadás, szélvészgyorsan ment el Satov a szélen, beadta a labdát laposan a kapu elé, az Ignjatovic mellett érkező Traoré azonban mellébombázott.

39. PERC: ÓRIÁSI OROSZ HELYZET! A labda valahogy a magyar 16-oson belülre került, három magyar védő segítségével, Busufa elől Kemenes még felszedte a labdát, de megszerezni nem tudta. Busufa visszapasszolta az érkező Traorénak, de ő nem tudta irányítani annyira a labdát, hogy ne szöglet, hanem gól legyen a vége. A szöglet tuán szintén Traoré volt a főszereplő, de a fejese fölészállt.

36. PERC: Letámadott a Honvéd: meg is szerezte a labdát a három, jobb oldalon felfutó magyar játékos, közülük Diaby lőtt, fölé, mellé, 18 méterre a kaputól. Ebben is több volt.

33. PERC: NAGY MAGYAR HELYZET! Remek kontratámadást vezetett a Honvéd, Délczeg visszaadta a labdát Tchaminak, a Flamurtarinak nagy gólt lövő légiós a kapufa alsó csücskét találta el az akció végén középről, 17 méterről, nagy kár érte.

29. PERC: Eto’o nagyszerű kényszerítőzés után kapta vissza a labdát 10 méterre a kaputól, de még továbbpasszolta a labdát, ha lőtt volna, már 2-0 állna az eredményjelzőn. Nem sokkal később fejelhetett Eto’o, az meg fölément.

SZÖGLET 28’
Anzsi
Tiki-taki után jött a hazai sarokrúgás.

28. PERC: Eto’o esett el a labdával 27 méterre a kaputól, de az izraeli játékvezető szerint Debreceni simán szerelte. 15 másodperccel később Hidi Patrik már szabálytalanul állította meg.

24. PERC: Újabb Anzsi-támadás végén Lovricot forgatta meg Eto’o, aki nem tudta eldönteni, kapura lőjön-e vagy a bal sarokban érkező társának adja a labdát, így a veszélyes támadást ezúttal megúszta a Honvéd.

22. PERC: VEZET AZ ANZSI MAHACSKALA! Zsirkov vezette a támadást a bal oldalon, középre adott, Satov visszapasszolta az érkező Jucileinek, aki Ahmedov elé berobbanva kapura lőtt, a labda Ignjatovic lábán megpattanva között ki Kemenes Szabolcs kapujában. 1-0!

GÓÓÓL 22’
Samba, Anzsi
Távoli lövéssel szerezték meg a vezetést.

20. PERC: Most megnyomta egy kicsit a Mahacskala, de a második szöglet után Zsirkov beadását kifejelték a Honvéd védői.

SZÖGLET 20’
Anzsi
Busufa ívelte be a 2. orosz kornert.

18. PERC: KAPUFA! Satov adta a labdát Eto’ó-nak, aki két védőt is megkavart a 16-os jobb oldalában, megtolta a labdát, majd lőtt, a játékszer a kapufáról pattant ki a mezőnybe. A támadást szöglettel zárta a hazai csapat, de a beadás hosszú lett.

16. PERC: Az Anzsin valóban látszik, hogy nem játszott még tétmeccset. Pontatlanok ők is. Időközben Délczeg lépett Zsirkov sarkára.

15. PERC: Logasov maradt a földön egy kicsit, miután Tchamival ütközött.

14. PERC: Lassan vége az első negyedórának, és a magyar csapat derekasan harcol. Nagyon nehezen sikerül a középpályán megszerezni a labdát, ha mégis sikerül, gyorsan visszaszerzi a Hiddink-alakulat.

Az Anzsi Mahacskala az orosz bajnokság egyik leggazdagabb együttese. Tulajdonosa Suleyman Kerimov, Oroszország egyik leggazdagabb embere. Dagesztáni együttes, de az UEFA döntése alapján biztonsági okokból ott nem lehetett megrendezni ezt a találkozót.

10. PERC: A mérkőzés első szöglete a Honvédé volt, de a beadás Ivancsics részéről elég gyengére sikeredett.

SZÖGLET 10’
Honvéd
Délczeg harcolta ki.

8. PERC: Szélvészgyors Anzsi-támadás folyt a pályán, Samba futott el a jobb oldalon, Satov adott középre, de a védőink felszabadítottak.

5. PERC: A stadionban nincsenek egyébként sokan, ahogy mondani szokták: foghíjasok a lelátók.

3. PERC: Kedvező helyzetből jöhetett szabadrúgással a Mahacskala, de szerencséje volt a mieinknek, mert a kameruni sztár a sorfalba lőtte a lasztit, a lepattanót pedig a kapu mellé. Az Anzsinál van egyébként többet a labda. Ami a hangulatot illeti: a “hazai” drukkerek (nem Dagesztánban rendezik a mérkőzést) meglehetősen hangosak.

SZABADRÚGÁS 3’
Samuel Eto’o
A sorfalba lőtte a labdát.

1. PERC: Marco Rossi, a Honvéd vezetőedzője, valamint George F. Hemingway, a Honvéd tulajdonosa is bizakodó, egyáltalán nem ijedt nyúlként nyilatkoztak az elmúlt napokban.

KÖZÉPKEZDÉS 1’
Elkezdődött a találkozó.
Napsütésben indult a mérkőzés, az Anzsi kezdte el.


Hamarosan kezdődik a mérkőzés a Szaturn Moszkva főváros mellett elhelyezkedő stadionjában.

A négy magyar kupainduló közül a Honvéd szerezte magának eddig a legtöbb sikerélményt, pedig még csak az első selejtezőkört futják a mieink.

A Videoton csütörtök este kezd Pozsonyban, az MTK kiesett a szlovák Senica ellenében, a Bajnokok Ligájában érdekelt Debrecen pedig kikapott az első mérkőzésen az albán Skenderbau otthonában.

A Honvéd szintén albán csapattal meccselt az első körben, a Flamurtarit kettős győzelemmel ütötték ki, 3-0-s összesítéssel.Ez biztosította azt, hogy a második körben az orosz Anzsi Mahacskala következzék, Dzsudzsák Balázs korábbi együttese, amelynek keretében ott van a brazilok világbajnoka, Roberto Carlos, valamint a kameruni szupersztár, Samuel Eto’o is. Nem mellesleg a kispadon Guus Hiddink, az egyik legsikeresebb edző ül.

„Olyan eredményt szeretnénk elérni Oroszországban, hogy a visszavágón legyen esélyünk a továbbjutásra. Nagyon fegyelmezett játékot, százszázalékos teljesítményt kell nyújtanunk, mert ellenfelünk nagyon jó csapat, tele remek játékosokkal. Kétségtelenül nagyszerű játékosokkal találkozunk, de kérdés, hogy csapatként is olyan jók-e” – mondta Marco Rossi, a kispestiek trénere a meccset megelőzően.

Az olasz szakember bizakodása mellett Guus Hiddink meglepően udvarias volt, hiszen azt mondta, helyzeti előnyben van a magyar együttes, tekintve, hogy a Honvéd már játszott tétmeccset, ők viszont majd csak a hétvégén kezdenek a bajnokságban.

A kezdőcsapatok

Anzsi Mahacskala: Gabulov – Satov, Samba, Joao Carlos, Logasov – Jucilei, Ahmedov – Traoré, Busufa, Zirkov – Eto’o. Vezetőedző: Guus Hiddink

Budapest Honvéd: Kemenes – Lovric, Ignjatovic, Debreceni, Vidovic – Hidi, Johnson – Diaby, Ivancsics, Tchami – Délczeg. Vezetőedző: Marco Rossi

A meccset az izraeli Alon Yefet vezeti majd.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik