Foci

Legalább 6 ezren lesznek az Anzsi–Honvéd-meccsen

anzsitábor (anzsitábor)
anzsitábor (anzsitábor)

Az Anzsi Mahacskala menedzsere szerint 6 ezer dagesztáni szurkoló zarándokol a Moszkvához közeli Ramenszkojéba, a Honvéd elleni EL-selejtező színhelyére.

Az Anzsi Mahacskala menedzsere, Zagid Kebedgadzsijev szerint sokan biztatják majd a dagesztáni csapatot Ramenszkojéban, a Szaturn Stadionban.

A menedzser az Anzsi honlapjának elmondta, hogy a klub gőzerővel szervezi a szurkolók utaztatását a mérkőzés helyszínére, Ramenszkojéba. Dagesztánból charterjárat indul Domodedovo repülőtérre, ahonnan buszokkal szállítják a drukkereket a Szaturn Stadionba.

Zagid Kebedgadzsijev számít a Moszkvában élő dagesztániakra és a helyi szurkolókra is, hiszen Ramenszkojénak nincs első osztályú csapata, így ki vannak éhezve a jó meccsre. A szervezők az előzetes becslések szerint 6 ezer nézőre számítanak. Remélhetőleg ott lesznek a lelátón a Honvéd drukkerei is, bár az útjukat nagyon megnehezíti, hogy a beutazási engedély beszerzésére meglehetősen rövid idő áll rendelkezésükre.

Az Anzsi Mahacskala eddig egy alkalommal harcolta ki a nemzetközi kupaindulás jogát. Az akkori és a mostani meccs közös vonása, hogy az UEFA akkor sem engedte Dagesztánban játszani az oroszokat. Az Anzsi 2001-ben, Varsóban fogadta a mostoha sorsra jutott skót Glasgow Rangerst. A továbbjutás csak egy mérkőzésen dőlt el, amit a skótok nyertek 1-0-ra, így az Anzsi hamar búcsúzott a további küzdelmektől.

Az UEFA közben kijelölte az Anzsi–Honvéd-meccs játékvezetői csapatát, a bíró, Alon Yefet és társai Izraelből érkeznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik