Kiütés Norvégiában – magyar főszereplővel

A Brann Bergen együttese vasárnap 6-2-re nyert az Odd Grenland elleni labdarúgó-bajnokin. Korcsmár Zsolt két gólt is szerzett.

Már a találkozó legelején nagy helyzetbe került a Brann a vasárnapi összecsapáson, Ojo a tízedik percben szerezhette volna meg a vezetést. A 28. percig kellett várni az első gólra, Jonsson talált be, azonban még a szünet előtt Berge egyenlített az Odd Grenland oldaláról.

Fordulás után kiszakadt a gólzsák: öt perce ment a második felvonás, amikor Korcsmár Zsolt sarokkal mattolta az ellenfél kapusát egy szögletet követően. Erre Andersson révén még válaszoltak a vendégek, azonban ezt követően négy megválaszolatlan hazai találat érkezett, a vége 6-2 lett. Korcsmár a 67. percben is villant, ekkor szép szelídített meg egy labdát a tizenhatoson belül, majd okosan a hosszú alsóba lőtt.

A találkozó összefoglalója (pixter videó):

“Épp a múlt héten viccelődtem azzal, hogy én egy támadó szellemű játékos vagyok. Örülök, hogy lőttem két gólt és úgy vélem boldoggá tettük a szurkolóinkat” – mondta a lefújás után a norvég TV2 Sport által a meccs hősének titulált Korcsmár.

Eredmény – Tippeligaen, 15. forduló
Brann Bergen – Odd Grenland 6-2 (1-1)
Gólszerzők: Jonsson (28.), Korcsmár (50., 67.), Sokolowski (64.), Austin (83.), Ojo (90.) illetve Berge (41.), Andersson (62.)

Ajánlott videó mutasd mind

Two wolfhounds take part in a dogfight in a stadium in the Kyrgyzstan capital Bishkek on November 5, 2017, during fights organized by a local breeders aiming to improve the Asian Shepherd breed, organizers said. (Photo by Vyacheslav OSELEDKO / AFP)

Ha a kutya ölni akar, meg is teszi

Ha a kutya gazdájára támad, ott az ösztönök veszik át az irányítást, a nyers erő számít, az állat ölni akar, magától nem fog leállni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.