Foci

Miguel Veloso Kijevben folytatja

miguel veloso (miguel veloso, )
miguel veloso (miguel veloso, )

A portugál válogatt alapembere mindenben megegyezett az ukrán Dinamo Kijevvel.

Miguel Veloso azért hagyta ott a kijevi klubért a Genoát, mivel „egy olyan nagy múltú alakulatnál akarta folytatnia a pályafutását, ahol mindig a sikert helyezik előtérbe”.

A középpályás a portugál válogatottal a lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokságon az elődöntőig menetelt, és ott a későbbi győztes Spanyolország csak tizenegyesekkel múlta felül a luzitánokat.

„Sok klub érdeklődött irántam, de a Dinamo tűnt a legjobb lehetőségnek – mondta a 26 éves Veloso, aki négyéves szerződést kötött az ukránokkal. – Mindig a Bajnokok Ligájára vágytam, és a Kijevvel most ott lehetek a legrangosabb európai kupasorozatban.”

A portugál középpályás öt szezont húzott le a Sporting Lisszabonban, ahol 98 mérkőzés alatt négy gólt szerzett, majd 2010-ben leigazolta a Genoa. Az olaszoknál 49 találkozón húzhatta magára a bordó-kék dresszt, és kétszer ünnepelhetett gólt. A válogatottban Veloso 29 összecsapást tudhat maga mögött.

A Dinamo Kijev a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében kapcsolódik be, mivel az ukrán bajnokságban a második helyet szerezték meg a Sahtar Donyeck mögött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik