Foci
elfsborg (elfsborg, )

Svéd és holland EL-henger

Hamzók Gotfrid
Hamzók Gotfrid

2012. 07. 06. 07:09

A Twente és az Elfsborg igazi gólfesztivált rendezett az Európa Liga selejtezőjének 1. fordulójában.

A második számú európai kupasorozat selejtezőjében – az MTK döntetlenje, és a Honvéd idegenbeli győzelme mellett -, közel negyven találkozót játszottak csütörtökön.

A játéknap legnagyobb arányú győzelmét a svéd Elfsborg aratta: a máltai Floriana nyolc gólt kapott kilencven perc alatt, vagyis szinte 11 percenként kaptak egyet a svédektől. Simon Hult kezdte a sorozatot, már az ötödik percben, majd miután többször is szétpasszolták a vendégek védelmét, Jawo és a már egyszer betaláló Hunt is tovább növelte a svédek előnyét (3-0).

Az angol támadónak 26 percre volt szüksége a mesterhármashoz, akkor egy büntetőt érvényesített, majd még a félidő előtt  Nilsson is feliratkozott a gólszerzők közé, így ötgólos előnnyel vonulhatott öltözőbe az Elfsborg.

A folytatásban nem erőltette meg magát az északi csapat, érthető módon, de azért így is befért még a Floriana kapujába háromszor a játékszer. Az 51. percben Claesson, háromperccel később pedig Frick ünnepelhetett, végül Larsson koronázta meg a svéd győzelmet (8-0).

A holland Twente sem fukarkodott a gólok számát illetően, igaz, ők “csak” hatot rámoltak be az andorrai Santa Colomának: Schilder rögtön kettőt vágott egy perc alatt – a 28. és a 29. percben -, majd a szünetet követően Tadicon és Johnon volt a sor. Az összecsapás végére ismét egy duplázás jutott, Plet is kétszer juttatta a labdát a gólvonal mögé.

A mérkőzések visszavágóit július 10-én és 12-én rendezik.

Eredmények – Európa Liga, selejtező, 1. kör, 1. mérkőzések
Twente (holland)-UE Santa Coloma (andorrai) 6-0 (2-0)
FC Santa Coloma (andorrai)-Osijek (horvát) 0-1 (0-0)
Sarajevo (bosnyák)-Hibernians (skót) 5-2 (2-2)
Lech Poznan (lengyel)-Zetisu (kazah) 2-0 (0-0)
Olimpija Ljubljana (szlovén)-Jeunesse Esch (luxemburgi) 3-0 (0-0)
Streymur (feröer-szigeteki)-Gandzasar (örmény) 3-1 (3-0)
La Fiorita (San-Marinó-i)-Liepajas (lett) 0-2 (0-1)
NC Druids (walesi)-Mypa (finn) 0-0
Teuta (albán)-Rustavi (grúz) 0-3 (0-0)
Bangor City (walesi)-Zimbru Kisinyov (moldovai) 0-0
Bohemians (ír)-Thor (izlandi) 0-0
Cliftonville (észak-ír)-Kalmar (svéd) 1-0 (0-0)
St. Patricks (ír)-Vestmannaeyjar (izlandi) 1-0 (1-0)
Crusaders (észak-ír)-Rosenborg (norvég) 0-3 (0-1)
Elfsborg (svéd)-Floriana (máltai) 8-0 (5-0)
Xäzär Länkäran (azeri)-Kalju (észt) 2-2 (2-1)
Jagodina (szerb)-Ordabasy (kazah) 0-1 (0-0)
Trans Narva (észt)-Inter Baku (azeri) 0-5 (0-2)
Renova Dzepciste (macedón)-Libertas (San Marinó-i) 4-0 (2-0)
Kuopio (finn)-Llanelli (walesi) 2-1 (2-1)

Videó – nyolcig meg sem állt az Elfsborg:

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

(FILES)(COMBO) This combination of file pictures created on May 10, 2018 shows US President Donald Trump during a rally at Total Sports Park in Washington, Michigan on April 28, 2018, and a photo released from North Korea's official Korean Central News Agency (KCNA) on April 21, 2018 of North Korean leader Kim Jong-Un delivering a speech while attending the Third Plenary Meeting of the Seventh Central Committee of the Workers' Party of Korea in Pyongyang.

US President Donald Trump told North Korean leader Kim Jong-Un on May 24, 2018, in letter that the Singapore summit will not take place. / AFP PHOTO / AFP PHOTO AND KCNA VIA KNS / Mandel Ngan AND - /  - South Korea OUT / REPUBLIC OF KOREA OUT   ---EDITORS NOTE--- RESTRICTED TO EDITORIAL USE - MANDATORY CREDIT "AFP PHOTO/KCNA VIA KNS" - NO MARKETING NO ADVERTISING CAMPAIGNS - DISTRIBUTED AS A SERVICE TO CLIENTS
THIS PICTURE WAS MADE AVAILABLE BY A THIRD PARTY. AFP CAN NOT INDEPENDENTLY VERIFY THE AUTHENTICITY, LOCATION, DATE AND CONTENT OF THIS IMAGE. THIS PHOTO IS DISTRIBUTED EXACTLY AS RECEIVED BY AFP.  /
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.