Foci

Blatter szerint történelmi döntés született

joseph blatter (joseph blatter, )
joseph blatter (joseph blatter, )

Történelmi napnak nevezte a csütörtökit Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke, miután a sportág szabályalkotó testülete (IFAB) Zürichben úgy döntött, hogy engedélyezi a játékvezetőket segítő technikai találmányok alkalmazását.

A svájci sportdiplomata szerint ez a változás a futballnak és a szurkolóknak is jó.
“Nincsenek kötelező dolgok, de nekünk ezt a lépést meg kellett tennünk. – mondta Joseph Blatter. – A labdarúgás ezzel együtt megőrzi emberi arcát, de ha van segítség, azt alkalmazni kell. A FIFA számára egyértelmű volt, hogy ami 2010-ben történt, nem történhet meg még egyszer.”

Blatter ezzel arra utalt, hogy a 2010-es világbajnokságon több bírói hiba is történt. Ezek közül az angol Frank Lampardot érintő volt a leglátványosabb: a németek elleni meccsen a lövése után a labda a felső kapufáról lepattanva legalább fél méterrel túljutott a gólvonalon, de a talajról kifelé pattant, s a játékvezető pedig nem ítélt gólt.

Az IFAB csütörtökön döntött úgy, hogy engedélyezi a játékvezetőket segítő technikai találmányok alkalmazását a sportágban. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) márciusban nyolc technikai vívmány közül kettőt tartott további vizsgálatra érdemesnek, és az IFAB most mindkettőnek szabad utat adott. Előbbi a teniszből is ismert kamerás megfigyelő rendszer, az úgynevezett sólyomszem segítségével, utóbbi a labdába épített chipnek köszönhetően tudja megállapítani, hogy áthaladt-e a gólvonalon a labda. Az új technikákat FIFA-rendezvényen először a decemberi, Japánban sorra kerülő klubvilágbajnokságon, majd a 2013-as brazíliai Konföderációs Kupán és a 2014-es vb-n alkalmazzák élesben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik