Foci

Albániában került lépéselőnybe a Honvéd

Tchami (tchami)
Tchami (tchami)

A Budapest Honvéd Vernes Richárd góljával 1-0-ra nyert az albán Flamurtari vendégeként az Európa Liga-selejtező első körének odavágóján.

A mérkőzés elején a Budapest Honvéd volt az aktívabb, szűk negyedóra után Hidi lőtt távolról centikkel a kapu mellé, majd Délczeg egy csel után vette célba az alsó sarkot, de nem talált be. A túloldalon Pejic veszélyeztetett, Kemenes azonban szépen védett.

A félidő hajrájában még egyszer megismétlődött ez a párharc, azonban a hazaiak játékosa hiába vihette egy az egyben Kemenesre a labdát, ezúttal sem tudott túljárni a Honvéd kapusának eszén.

Fordulás után álomszerűen folytatódott a játék, ugyanis a 47. percben a fiatal Vernes lépett ki jól a védők között, majd közelről a hálóba belsőzött (0-1). A folytatásban inkább az albánok próbálkoztak támadásszövögetéssel, ez azonban csak több, kevesebb sikerrel jött nekik össze.

Marco Rossi – aki először ült a kispesti kispadon – csapata a lefújásig magabiztosan őrizte minimális előnyét, a Budapest Honvéd így 1-0-ra nyert a Flamurtari vednégeként és kedvező helyzetből várhatja a visszavágót, melyet jövő csütörtökön rendeznek a Bozsik Stadionban. A párharc győztese az orosz Anzsi Mahacskalával találkozik a következő fordulóban.

Csütörtökön egy másik magyar csapat, az MTK is érdekelt volt a másodikszámú európai kupasorozatban. A fővárosiak Budapesten tíz emberrel játszott döntetlent a szlovák Senica ellen.

Eredmény – Európa Liga-selejtező, 1. kör, odavágó

Flamurtari Vlore – Budapest Honvéd 0-1 (0-0)

Flamurtari: Koliqi – Arberi, Brahja, Veliu, Pezo – Mici, Progni (Memelli 61.), Lena, Telushi -Pejic, Sosa (Kuqi 61.) Vezetőedző: Shkelqim Muca

Bp. Honvéd: Kemenes – Lovric, Ignjatovic, Debreceni, Vidovic – Ivancsics, Hidi (Baráth 84.), Marshal, Tchami (Diarra 84.) – Vernes (Diaby 59.), Délczeg Vezetőedző: Marco Rossi

Gólszerző: Vernes (47.)

Sárga lap: Arberi (16.) illetve Johnson (24.), Vernes (28.), Ivancsics (54.), Tchami (75.), Baráth (94.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik