Foci

A nők is odavoltak a foci-Eb-ért

foci eb nők (foci, nők, szurkoló)
foci eb nők (foci, nők, szurkoló)

A nők közel fele rajong a labdarúgásért, derül ki a Medián és a T-Home által készített legújabb felmérésből.

A feleségek 60 százaléka követte az Európa-bajnokságot, míg a kevésbé szoros párkapcsolatban élő nők inkább külön programot szerveztek maguknak a kontinensviadal ideje alatt.

A felmérés alapján kiderült, hogy a magyar nők kétharmada érdeklődik a foci iránt, és érdeklődésük mértéke lényegesen nagyobb, mint amit a partnerük gondol erről: míg párjuk szerint a foci csak a hölgyek 22 százalékát köti le, a gyengébbik nem tagjainak 38 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nagyon, vagy legalább közepesen érdekli őket a labdarúgás.

Kétharmaduk valamilyen rendszerességgel követte is az Eb összecsapásait, bár közülük minden negyedik azért nézte a meccseket, mert addig is együtt lehetett partnerével. A hölgyek hat százaléka azonban igyekezett minden meccset megnézni. Csupán minden huszadik nőből váltott ki ellenérzést, hogy az összecsapások elvonják tőle partnerét, 17 százalékuk pedig inkább élvezte a szabadságot, és más programokat szervezett magának.

Azon hölgyek közül, akik nem nézték az Eb-t, minden második az otthon körüli teendőiket intézte. 20 százalékuk más műsort keresett a tévében, egytizedük pedig házon kívül szervezett magának programot a meccsek alatt: legtöbben barátnőikkel, rokonukkal találkoztak ilyenkor.

A házasságban élő nőkre jellemzőbb, hogy odaülnek férjük mellé a kanapéra focit nézni: 60 százalékuk így tett az Eb alatt. Az élettársak és barátnők kevesebben, közel azonos arányban, 52 százalékban nézték párjukkal együtt a mérkőzéseket. A meccsek kapcsán kevés konfliktus adódott abból, hogy ki döntsön arról, mit nézzenek a párok a tévében. Ennek elsőszámú oka, hogy a háztartások 70 százalékában több tévé is van.

Videó – nők a lelátón – válogatás:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik