Foci

Blanc nem folytatja

Már nem Laurent Blanc a francia labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, miután nem hosszabbította meg szombaton lejáró szerződését.

Miközben a gall csapat nagyban készült a 2010-es dél-afrikai világbajnokságra, a Francia Labdarúgó Szövetség (FFF) májusban bejelentette, hogy a Bordeaux-t három szezon után elhagyó Laurent Blanc lesz Raymond Domenech utódja. A franciák aztán leszerepeltek a tornán, így akkor kezdetét vette a Blanc-éra, a szakember két évre, 2012 június 30-ig írt alá.

A lengyel-ukrán közös rendezésű Eb-n a Les Bleus ugyan túlélte a csoportkört (egy-egy győzelem, döntetlen és vereség volt a mérleg), ám gyenge játékkal kikapott Spanyolországtól a negyeddöntőben, így idő előtt kiszállt a küzdelemből. Blanc jövője így előtérbe került, a tréner pedig csütörtökön azt mondta, hogy 48 órát gondolkodnia kell, addig is egyeztet Noel Le Graet FFF-elnökkel. A szövetség újabb két évig, a brazíliai világbajnokság végéig számolt volna Blanc-kal, ám a játékosként világ- és Európa-bajnok szakember végül úgy döntött, nem hosszabbít és elhagyja a nemzeti csapatot. Mivel nincs élő szerződése, így ott folytatja, ahol akarja.

A legnagyobb esélyesnek Didier Deschamps-t, az Olympique Marseille szakvezetőjét tartják a megüresedett francia kispadra. Michel Platini, az UEFA elnöke is őt látná szívesen a a kapitányi pozíacióban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik