Foci

Balotelli elintézte: spanyol-olasz döntő az Eb-n

Mario Balotelli (mario balotelli, )
Mario Balotelli (mario balotelli, )

Az olasz labdarúgó-válogatott bejutott az Európa-bajnokság döntőjébe, miután az elődöntőben Mario Balotelli duplájával 2-1-re legyőzte Németországot.

Nagy iramban indult a mérkőzés Varsóban, a találkozó első perceiben Németország volt a jobb. Joachim Löw fiai a vezetést is megszerezhették volna már a 4. percben, Hummels fejes túljutott ugyan Buffonon, azonban a gólvonalon álló Pirlo menteni tudott.

Kisávrtatva az eleinte  meglepően ingatag olasz kapus hozta össze majdnem a német vezetést, egy centerezés után Barzaglira ütötte a labdát, a játékszer csak centikkel kerülte el a kaput. A kezdeti megingások után összeszedte magát az itáliai gárda, a 17. percben így Montolivo már tesztelte is Neuert, aki fogta a lapos lövést. A 20. percben már a müncheni kapus is tehetetlen volt, Cassano kergette őrületbe a védőit a bal szélen, középre ívelt, Balotelli pedig közelről a hálóba fejelt (0-1).

A bekapott gól kissé megfogta a németeket, egészen a 35. percig kellett várni az első valamirevaló helyzetükre, igaz ekkor Buffonnak nagyot kellett nyújtóznia ahhoz, hogy kivédje Khedira jól eltalált lövését. A 36. percben aztán tovább nőtt a két csapat közti különbség: Montolivo adott remek labdát Balotellinek, a Manchester City támadója pedig ezúttal nem totojázta el a kiugrást, mint már oly sokszor ezen az Eb-n, a tizenhatos előteréből lőtte ki a bal felső sarkot (0-2). Az első félidőben több említésre méltó esemény nem történt, 45 percnyi játék után teljesen megérdemelten vezettek az olaszok.

A második felvonást is Németország kezdte jobban, Lahm előtt adódott nagy lehetőség az 50. percben, azonban csúnyán fölé lőtt a tizenhatos vonaláról. Erre Balotelli válaszolt, lapos lövése azonban elkerülte a kaput. A 62. percben Buffonnak kellett bravúrral védenie, a félidőben csereként beálló Reus pazar szabadrúgását piszkálta ki a léc alól.

Nem sokkal később meccslabdája volt Olaszországnak, a szintén a kispadról beszálló Diamanti játszott össze Marchisioval, a Juve középpályása lőtt, a labda azonban mellé ment. Marchisio a 75. percben is hibázott, az alsó sarok mellé lőtt ahelyett, hogy a tizenhatoson belül üresen álló Di Nataléhoz passzolt volna, pedig a rutinos támadót ezzel ajtó-ablak helyzetbe hozhatta volna.

A hajrában a németek rendületlenül rohamoztak, így azonban kinyíltak hátul, így az olaszok többször is lezárhatták volna a meccset, azonban előbb Di Natale lőtt mellé ígéretes helyzetből, majd Marchisio talált be lesről, érvénytelenítették. Buffon még a végén hatástalanította Hummels próbálkozását, azonban Balzaretti kezezett a 92. percben, Özil pedig értékesítette a büntetőt (1-2) – pedig Buffon jó irányba vetődött.

A vége nagyon izgalmas lett, nyomtak a németek, egyenlíteni azonban már nem tudtak, Olaszország jutott be az Eb-döntőbe, ahol a címvédő Spanyolország vár Cesare Prandelli együttesére. Így továbbra is él az átok: Németország nem tudja tétmérkőzésen legyőzni Olaszországot.

A Sport24 élő, szöveges tudósításban számolt be a német-olasz csata legfontosabb jeleneteiről.

Eredmény – labdarúgó-Európa-bajnokság, elődöntő

Varsó, Nemzeti Stadion, 58 500 néző. Vezette: Lannoy (francia)

Németország – Olaszország 1-2 (0-2)

Németország: Neuer – J. Boateng (T. Müller, 71.), Hummels, Badstuber, Lahm – Khedira, Schweinsteiger – Kroos, Özil, Podolski (Reus, a szünetben) – Gomez (Klose, a szünetben) Szövetségi kapitány: Joachim Löw

Olaszország: Buffon – Balzaretti, Bonucci, Barzagli, Chiellini – De Rossi, Pirlo, Marchisio (T. Motta, 64.) – Montolivo – Cassano (Diamanti, 58.), Balotelli (Di Natale, 70.) Szövetségi kapitány: Cesare Prandelli

Gólszerző: Özil (90. – 11-esből), ill. Balotelli (20., 36.)

Sárga lap: Mats Hummels (90+3.), illetve Mario Balotelli (37.), Leonardo Bonucci (61.), Daniele De Rossi (83.)

Videó: Balotelli a döntőbe lőtte az olaszokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik