Foci

Prandellinek nem tetszik a menetrend

prandelli (prandelli)
prandelli (prandelli)

Az olasz edző az Európa-bajnokság menetrendjét kritizálta, mivel a németek két nappal többet pihenhetnek az elődöntőt megelőzően.

Az olasz válogatott szövetségi kapitánya, Cesare Prandelli az angolok ellen tizenegyesekkel megnyert mérkőzés után még boldogan nyilatkozott, kiélvezte csapata sikerét. Hétfőn már kicsit másképp értékelte a dolgokat, tudja, hogy Németország ellen is győzelmet várnak el tőle, viszont kiemelte: biztosan fáradtabbak lesznek, mint a németek.

Prandelli kijelentette: a csütörtöki varsói elődöntőben Olaszország jelentős hátrányból indul Németország ellen, hiszen a németek két nappal tovább pihenhetnek könnyed győzelmük után, mint az olaszok, akiknek ráadásul túlórázni kellett Anglia ellen.

A hétfői sajtótájékoztatón azt hangoztatta: “A németek két nappal többet kaptak, hogy kipihenjék magukat, ez számunkra nagy hátrány” – majd folytatta: “Egyértelműen ők az esélyesek, apró részletekbe menően fogjuk elemezni a taktikájukat, emellett a mérkőzésen fontos, hogy saját játékunkat tudjuk játszani.”

Kiemelte, hogy mindenképpen kockáztatniuk kell, ha valamit el akarnak érni a németek ellen.

“Egy olyan csapat, amelyik egy meccsen 35-ször lő kapura, tízből kilencszer biztosan nyer. Az angolok ellen 68 százalékban birtokoltuk a labdát, tehát mi is támadófocit játszunk”.

“A csapatom felkészült arra, hogy a legnagyobb ellenfelekkel is megküzdjünk. Anglia ellen bebizonyosodott, hogy jó irányba haladunk, és jó, ha ragaszkodunk a módszereinkhez” – mondta az olasz mester.

Az Olaszország-Németország elődöntőt csütörtökön a varsói Nemzeti Stadionban rendezik.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik