Foci

Az MTK és a Vidi szlovák, a Honvéd albán ellenfelet kapott

Hétfő délután az UEFA az Európa Ligában is megtartotta az első selejtezőkör sorsolását: az első körben az MTK a Senicát, míg a Honvéd a Flamurtari Vlorét kapta.

Mint azt megírtuk, a magyar bajnok Debrecen is albán ellenfelet kapott a Bajnokok Ligájában, és a Lokihoz hasonlóan a Győri ETO kizárása miatt, a negyedik helyezett Budapest Honvéd is Albániába utazhat, igaz a fővárosiak a második számú kupaosorzatban, az Európa Ligában érdekeltek.

A Honvéd azt a Flamurtari Vlorét kapta az első körben, mely szintén negyedik lett a saját pontvadászatában.

A Magyar Kupa ezüstérmese, az MTK is egy sorstárssal mérkőzik meg, ugyanis a szlovák Senica szintén elveszítette a honi kupadöntőt.

Az első mérkőzéseket július 5-én rendezik, míg a visszavágókat egy héttel későbbb.

A magyar bajnoki második, a Videoeton azonnal a második selejtezőkörben – július 19-én és 26-án játszana kezd, így értelemszerűen egy nevesebb csapat ellen vívhatják ki a folytatást: a Slovan Bratislava lesz a fehérváriak ellenfele.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik