Foci

Guardiola most nem akar dolgozni

pep guardiola (pep guardiola, )
pep guardiola (pep guardiola, )

Csak jövőre kíván ismét munkába állni Josep Guardiola, aki májusban négy év után távozott az FC Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról.

“Nem tárgyaltam még egy klubbal sem, és egyelőre nem szeretném elkötelezni magam” – üzente tanácsadóján keresztül a 41 éves spanyol szakember. “Nem foglalkozom az ajánlatokkal, de februárra vagy márciusra talán változik a helyzet. Kifárasztott ez a négy év, pihenni akarok.”

Pep Guardiolát természetesen több csapattal is szóba hozták, legutóbb a német Bild a Bayern Münchenről pletykált, a bajorok Jupp Heynckest pótolnák a fiatal trénerrel. Ugyanakkor a német sajtó is leszögezte, hogy Guardiola az elkövetkező egy évet a családjával tölti New York-ban, így a történet lezárására még egy évet várni kell.

Guardiola – akinek vezetésével a klub egyik legsikeresebb időszakát élte – 2008 nyarán vette át a katalánok irányítását, és három bajnoki címet, két Bajnokok Ligáját, két Spanyol Király Kupát, három Spanyol Szuperkupát, két Európai Szuperkupát és két klubvilágbajnoki címet nyert az együttessel.

Utódja eddigi segítője, Tito Vilanova lett, aki nemrég kétéves megállapodást kötött a Barcával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik