Foci

Maruzsi: Sajnálom, hogy Viktorral történt meg

Maruzsi László (Maruzsi László)
Maruzsi László (Maruzsi László)

Lassan tíz éve próbálja elfogadtatni gólbíró technológiáját Maruzsi László korábbi autóversenyző. Lehet, hogy lökést adhat a tervnek az angol-ukrán Eb-mérkőzés bakija.

Az előzetes tervekkel (12 darab) szemben 18-20 kamera a pálya körül, mindegyikhez külön számítógép és egy központi számítógép, chippekkel ellátott partjelzői zászló. Ebből áll(na) Maruzsi László és munkatársainak találmánya, amely forradalmasítaná a labdarúgást, legalábbis segítene megszüntetni a vitás eseteket (a nem túl bonyolult rendszer részletes leírása galériánkban érhető el).

A hivatalos nevén Játékvezető működését segítő rendszer a FIFA tesztjén is átesett, és nem vallott szégyent, még akkor sem, ha nem került be a legjobb két kiválasztott technológia közé. A les- és a gólhelyzetekben is segíthetne.

A kérdés azért merült fel ismét, mert a labdarúgó-Eb utolsó csoportkörének utolsó játéknapján, az Anglia-Ukrajna (1-0) találkozón Devic érvényes gólt szerzett, John Terry csak a gólvonal mögül kanalazta a mezőnybe a labdát. Az más kérdés, hogy maga a támadás leshelyzet után indult el. Kassai Viktor játékvezető Vad II Istvánra támaszkodva nem ítélt gólt az esetnél.

Az eset után nem sokkal Sepp Blatter, a FIFA elnöke Twitter-oldalán így nyilatkozott: “a videóbíró bevezetése ezentúl nem lehetőség, hanem kötelesség”.

Mi a véleménye?

Rettenetesen sajnálom, hogy éppen Viktorékkal történt meg ez az eset, ez amolyan lezárása volt egy vihar előtti csendnek ebben a témában – mondja a Sport24 kérdésére Maruzsi László. – Ráadásul a korábbi olasz-spanyol találkozón, amelyet kiválóan vezettek, két olyan gólt is megadtak, továbbengedtek, amely olyan támadás után született, amelyeket mások les címén megállítottak volna. Akkor írtam is Viktornak egy sms-t, gratuláltam, és mondtam neki, ha rajta múlik, nem vezetik be a rendszeremet.

Vagy mégis…

Mit ad Isten, éppen egy magyar játékvezető lett a szenvedő alanya a jelenlegi rendszer hiányosságainak. Spanyol orvosok már évekkel ezelőtt kimutatták, hogy az emberi agy és a szem nem képes feldolgozni mindent a környezetében, különösen, ha a másodperc tört része alatt kell egyben döntést is hozni. A mi rendszerünk, amelyen tíz éve dolgozunk, ezt megteszi.

Megteheti?

Azt hiszem, ez a keddi eset volt az utolsó tőrdöfés a videotechnika nélküli labdarúgásnak. Március 3-án kaptunk egy levelet a FIFA-tól, amelyben az őszi teszteredményeket foglalták össze. Ennek alapján két rendszert választottak ki, sajnos a miénk nincs közöttük. Ez azonban nem azt jelenti, hogy kiestünk a képből, mert ha július 2-án a FIFA úgy dönt, hogy támogatja a gólbíró bevezetését, újból kinyílik a kapu a többi hat pályázó számára is. Márpedig miért ne támogatná a FIFA, nem tehet mást. Jelenleg a rendszer tökéletesítésén dolgozunk, a szélsőségeket, így a túl gyors labdákat vagy az extrém fényviszonyokat próbáljuk számításba venni.

A keddi eset sima ügy lett volna az ön találmányának?

Ne vicceljen! Jelenleg olyan szituációkat rekonstruálunk, mint például az olyan extrém helyzet, amikor három kopasz védő és két kopasz támadó ugrik fel egy támadásnál, és kinek a fején csúszott meg a labda. Érdekes maga a tesztelés is: szerintem felesleges megvárni, amíg egy éles meccsen történik egy vitatott eset, a teszteket anélkül is el lehet végezni. Mi a FIFA észrevételei és kritikái után megyünk. Egy dologgal nem értünk egyet, a szervezet szerint a számítógépnek a játékvezető órájára kellene a jeleket küldenie. Mi jobbnak tartjuk a partjelző botját, hiszen sokkal hamarabb észrevenné a jelzést. A levélben a gyorsaságot érte még kritika. Ők úgy tesztelték a rendszert, hogy a gólvonal mögé letettek „egy labda plusz egy centi távolságra” egy lemezt, és egy gép berúgta a játékszert a kapuba, a labda pedig azonnal visszapattant a mezőnybe. Most ezen a 0,1 másodpercen dolgozunk, Terry mentése ehhez képest lassított felvétel volt.

Nem lenne túl drága a rendszer kiépítése, mondjuk hazánkban?

Sajnálom, hogy idehaza nem akkora a lelkesedés, pedig a többi technikával szemben mi a gólbíró szerepén túl a leshelyzetek pontos megítélését is garantálni tudjuk. A Bozsik-stadionban vagyunk jelen, most arra gyűjtünk, hogy a stúdióbuszt felújítsuk, mert nem tartják megfelelőnek. Ha idehaza azt mondom, 60 millió forint, akkor mindenki hanyatt esik. Amikor meghallottam, mennyit keres egy magyar focista vagy hogy egy közepes nemzetközi játékos 4-5 millió euróba kerül, nevetségessé válik a kiépítéshez szükséges 200 ezer euró.

Minden meccset megnéz a tévében?

Igen, a családom már bolondnak tart, éjjel háromkor a brazil és argentin bajnokság meccseit nézem. 16 és 20 éves korom között játékvezetéssel foglalkoztam, nagyon jól tudom, hogy minden a bírók ellen szól a pályán. A játékosoktól, a fű festésén túl minden. A rendszernek pont ez a lényege, hogy megszüntesse a játékvezető bizonytalanságát.

Reakciók Kassai hibáját követően

Nem szűkölködnek a kritikákban a sajtó képviselői, Angliában is elismerik, hogy gólt kellett volna ítélnie Kassai Viktornak, ugyanakkor megjegyzik, nagyon nehéz döntés volt: hiszen vívódnia kellett, hogy támaszkodjon-e Vad II Istvánra, vagy hozza meg egyedül a döntést egy másodperc alatt.

Sir Geoff Hurst, az 1966-ban világbajnok angol legenda szerint a labda “mérföldekkel bent volt”.

Steven Gerrard, az angolok középpályása visszautalt a két évvel ezelőtti történésekre: “Két éve nem volt szerencsénk Frank Lampard góljánál. Most minden megfordult. Ez azt bizonyítja, hogyha keményen dolgozol, visszakapsz valamit a sorstól.”

Érhetően az ukránok voltak eleseredettebbek, Oleg Blohin kapitány a hivatalos sajtótájékoztatón is megfogalmazta ellenérzését a döntéssel szemben. Vannak, akik ennél messzebre mennek: az Ungvári Városi Tanács (Közgyűlés) képviselői rendkívüli ülést akarnak összehívni, amelyen kezdeményeznék az ukrán-angol meccs eredményének megsemmisítését…

„A játékvezetők elvették a gólunkat és ezzel az esélyt is, hogy megverjük az angolokat” – írja a sport.ua internetes portál.

A Sport-Express című napilap a következőképpen nyilatkozott a tévedésről: „A meccs kimenetele már a hatalmas játékvezetői baki után eldőlt, amikor nem adták meg a gólunkat.”

„Mire szolgálnak a pluszbírák?” – tette fel a kérdést a Sigodnia című újság. „Bravó UEFA, megint jól megszerveztétek az Eb-t.”

Olvasóinkat is megosztotta az eset:

“A kellemesen hűvös szobából, kényelmes karosszékbe ülve, söröcskét kortyolgatva könnyű valakit elítélni és szidni! Tipikus magyar mentalitás, eddig jó volt, most hibázott – hát köpködjük jól meg!” – írja egyik olvasónk, és van, aki hasonló szellemben üdvözli a tudósítást:

“Ez egyébként miért árnyékolja be az angolok győzelmét? Na ezért vagyunk itt ahol, mert nem a sikert, az eredményt értékeljük, hanem mellőzve a tényszerűséget a szenzációt keressük mindenben.”

“Mért hibázott olyan szögben volt, hogy nem biztos, hogy látta, mért nem azt írják, hogy a segéd bíró hibázott, mért kell 6 bírót fizetni, ha mindent egyre akarunk fogni???????” – szól a következő kommentár, de van, aki csak a költői kérdést teszi fel:

“Miért nem lehet ezt technikailag megoldani? Valamilyen érzékelő rendszerrel? Én nem hibáztatok senkit, az emberi szem is tévedhet, számomra most ez bizonyosodott be…..:)”


Videó – Kassai Viktor hibája az angol-ukrán meccsen:

Videó – Frank Lampard gólja a 2010-es világbajnokságon:

Videó – 2012. március 10., Premier League, 28. forduló, Bolton 2-1 QPR (Bogdán a gólt is kivédte):

Ajánlott videó

Olvasói sztorik