Foci

Olaszország senkitől sem fél

prandelli, balotelli (prandelli, balotelli, )
prandelli, balotelli (prandelli, balotelli, )

Az írek ellen gólt szerző Antonio Cassano szerint az olasz labdarúgó-válogatott nem tart senkitől sem az Európa-bajnokság kieséses szakaszában.

Olaszországnak mindenképpen nyernie kellett hétfőn este a továbbjutáshoz, az Azzurri pedig hozta is a kötelezőt: Antonio Cassano fejesével, valamint a csereként beálló Mario Balotelli szépségdíjas találatával 2-0-ra nyert az itáliai gárda, mely csoportmásodikként jutott be a negyeddöntőbe.

„Szenvedtünk az első húsz percben, nyomást gyakoroltak ránk, nekünk pedig nem ment annyira a középpályán. Volt némi feszültség is a játékunkban, aztán átvettük az irányítást és nagyon jó focit játszottunk. Elégedett vagyok a teljesítményünkkel, a négyvédős felállásnak köszönhetően le tudtuk védeni a hosszan felívelt labdáikat, ezzel is bizonyítottunk a minket kritizálóknak.

Szerencsés vagyok, hogy olyan srácokkal dolgozhatok együtt, akik ugyan nyertek már trófeákat, mégis motiváltak. Olyan ellenfelet szeretnék, amelyik játssza a focit, mert csak az ellen lehet jól teljesíteni” – mondta Cesare Prandelli

Honfitársa, az ír válogatottat irányító Giovanni Trapattoni szerint a lóherés gárda ezen az összecsapáson teljesített a legjobban.

„Sokkal szenvedélyesebben játszottunk, mint a két korábbi mérkőzésünkön. Megint könnyű gólokat adtunk ellenfelünknek, mind a kettő szöglet után született, de elégedett vagyok a produkciónkkal. A szurkolóink ezúttal is lenyűgözőek voltak, kitettük értük a szívünket, lelkünket a pályára. Olaszország messzire juthat ezen a tornán, de nem lesz könnyű dolga, mert erős csapatok vannak az Eb-n.”

“A nehéz győzelmek a legjobbak. A legfontosabb, hogy túlvagyunk a csoportkörön. Alig bírtam kivárni a lefújást a horvát-spanyol meccsen, amikor ez megtörtént, nagyon boldog lettem. Senkitől sem félünk az egyenes kiesés szakaszban” – így az első gólt jegyző Cassano.

Labdarúgó-Európa-bajnokság, C csoport, 3. forduló

Olaszország – Írország 2-0 (1-0)

Poznan, Stadion Miejski, vezette: Cüneyt Çakır (török)

Gólszerzők: Cassano (35.), Balotelli (90.)

Olaszország: Buffon – Chiellini (Bonucci, 57.), Balzaretti, Abate, Barzagli – Motta, Marchisio, De Rossi, Pirlo – Cassano (Diamanti, 63.), Di Natale (Balotelli, 74.). Vezetőedző: Cesare Prandelli.

Írország: Given – St Ledger, Ward, O’Shea, Dunne – Whelan, McGeady (Long, 65.), Andrews, Duff – Doyle (Walters, 76.), Keane (Cox, 86.). Vezetőedző: Giovanni Trapattoni.

Sárga lap: Balzaretti (28.), De Rossi (71.), Buffon (73.) illetve Andrews (37.), O’Shea (39.), St Ledger (84.)

Piros lap: Andrews (88.)

A C csoport végeredménye: 

1. Spanyolország, 7 pont – továbbjutott
2. Olaszország, 5 pont – továbbjutott
3. Horvátország, 4 pont
4. Írország, 0 pont

Videó: Hozták a kötelezőt az olaszok


http://sport.24.hu/foci-eb-2012/2012/06/17/visszavonul-az-ir-valogatottsagi-rekorder/

Ajánlott videó

Olvasói sztorik