Foci
anglia (anglia, )

Csoportgyőzelmet ért az angol siker

Hamzók Gotfrid
Hamzók Gotfrid

2012. 06. 19. 22:38

Anglia 1-0-ra legyőzte az ukránokat az Eb D csoportjában, és mivel a franciák kikaptak, így Rooney-ék elsőként zárták a kvartettet.

A kvartettben harmadik ukránoknak mindenképp a győzelemre kellett játszaniuk, ugyanis a találkozó előtt a franciák álltak a D csoport élén, és tőlük csak egy ponttal voltak lemaradva. Az angoloknak már egy döntetlen is elég lett volna Devicék ellen.

Az első játékrészben nem is meglepő, a társrendező Ukrajna ragadta magához a kezdeményezést, de hiába birtokolták többet a labdát, és alakítottak ki több helyzetet, veszélyes ziccerig nem jutottak el. Anglia pedig még gyengébben focizott, Rooney fejét egyszer keresték a társak, Welbecknek pedig lehetősége sem volt arra, hogy gólt ünnepeljen. A félidő így komoly ziccer nélkül csordogált végig, Kassai Viktor játékvezetőnek nem is kellett nagyon közbeavatkoznia az első 45 perc során.

A szünetet követően alig telt el három perc, és derült égből villámcsapásként vezetést szereztek a szigetországiak. Egy kifejelt szöglet után visszaszerezték a labdát, majd Gerrard laposan lőtte azt be a kapu elé. Pyatov elnézte a labda útját, miután lehelletnyit irányt váltott az egyik védő lábán, de így lett jó Rooneynak, aki fejjel, szinte egy méterről a gólvonal mögé bólintott.

A kevés akció ellenére az ukránok kiegyenlíthettek volna – igaz, ez is kevés lett volna a továbbjutásukhoz -, de Devic lövése az asszisztens szerint nem jutott túl gólvonalon. A lassítások sem segítettek eldönteni a kérdést, de valószínű, hogy Kassaiék szabályos találattól fosztották meg az ukránokat.

Így maradt az 1-0-s angol siker, és mivel a csoport másik mérkőzésén a svédek megverték a franciákat, így Rooney-ék csoportelsőként jutottak tovább a negyeddöntőbe, míg az ukránok maradtak harmadikok, és kiestek.

Anglia az egyenes kieséses szakaszban Olaszországgal találkozik majd, míg Franciaország a spanyolokkal.

Itt olvashatja a Sport24 élő, szöveges közvetítését az angol-ukrán meccsről.

Itt pedig a svéd-francia mérkőzés élő, szöveges közvetítése olvasható.

Eredmény – labdarúgó-Európa-bajnokság, D csoport, 3. forduló

Anglia – Ukrajna 1-0 (0-0)

Donbass Aréna, Donyeck, vezette: Kassai Viktor

Gólszerző: Rooney (48.)

Anglia: Hart – Johnson, A. Cole, Terry, Lescott – Gerrard, A. Young, Milner (Walcott, 70.), Parker – Rooney (Oxlade-Chamberlain, 87.) Welbeck (Carroll, 82.). Vezetőedző: Roy Hodgson.

Ukrajna: Pyatov – Selin, Khaceridi, Rakitskiy, Timoshchuk – Garmash (Nazarenko, 77.), Gusev, Yarmolenko, Konopljanka – Milevskij (Butko, 77.), Devic (Shevchenko, 70.). Vezetőedző: Oleh Blohin.

Sárga lap: Gerrard (73.), Cole (78.) illetve Timoshchuk (63.), Rakitskiy (73.), Shevchenko (86.)

A D csoport végeredménye:

1. Anglia, 7 pont – továbbjutott
2. Franciaország, 4 pont – továbbjutott
3. Ukrajna, 3 pont
4. Svédország, 3 pont

Videó: Rooney-fejesgól, meg nem adott ukrán találat

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.