Foci

A franciák három vereséggel küldenék haza a svédeket

Franciaország számára csak a győzelem jelent biztos továbbjutást az Eb D csoportjában, míg a svédek szépen búcsúznának a tornától.

A D jelú kvartettben három csapat küzd a továbbjutást érő két helyért: az élen a franciákat találjuk négy ponttal, ugyanis a nyitókörben 1-1-es unalmas döntetlent játszottak az angolokkal, míg a második fordulóban az ukránokat intézték el 2-0-ra. Elsőségük ellenére mégsem lehetnek nyugodtak Benzemáék, ugyanis az üldözők a nyakukban vannak. A második angolok szintén négypontosak, míg a társrendező Ukrajna hárommal követi őket.

Laurent Blanc, a gallok szövetségi kapitánya a győzelmi kényszer ellenére óvatosságra inti fiait: “A svédek nagyon veszélyesek, ezért résen kell lennünk. Most, hogy nincs veszítenivalójuk, bármire képesek lehetnek. Az ukránok elleni sikernek nagyon örültünk, de most egy teljesen már játékstílusra kell felkészülnünk: a test a test elleni küzdelmet erőltetik, erősek, harcosak.”

A Ribéry vezette alakulat azért nincs rossz helyzetben, ha nem is tudnának nyerni a svédek ellen, sok tényezőnek kell összejönnie ahhoz, hogy ne jussanak tovább a csoportból: az angoloknak is ki kellene kapniuk az ukránoktól, ráadásul egy gólnál nagyobb különbséggel.

A másik oldalon Eric Hamrén természetesen csalódott, hogy válogatottja két vereséget gyűjtött be két mérkőzésen – 2-1 az ukránok, 3-2 az angolok ellen -, de az legalább örömmel tölti el, hogy részt vehettek az Eb-n.

“Hiszek a csapatomban. Ez egy jó, ambíciózus gárda, még akkor is, ha ez a torna nem úgy jött össze, ahogy azt terveztük.Amikor kikaptunk az angoloktól, padlóra kerültünk. Azonban feldolgoztuk a vereséget, kipihentük magunkat, és újult erővel várjuk a franciákat.”

Svédország – Franciaország, 20:45, TV: Sport1
Kijev, Olimpiai Stadion, vezeti: Pedro Proença (portugál)


Ajánlott videó

Olvasói sztorik