Foci

Az olaszok győzelmi kényszerben

cesare prandelli (cesare prandelli, )
cesare prandelli (cesare prandelli, )

Nem lehet nyugodt Cesare Prandelli, az olaszok szövetségi kapitánya, hiszen ha hétfő este nem verik meg az íreket, biztosan búcsúznak az Eb-től.

Nagyon óvatosan válogatta meg szavait Cesare Prandelli, amikor az írek elleni kötelező győzelemről kérdezték. Az olaszok mestere eddigi legfontosabb mérkőzésére készül az Eb-n, eddig még elégséges eredmény volt a döntetlen, most viszont már kevés lesz: a továbbjutáshoz mindenképpen győzniük kell a taljánoknak.

Prandelli tudja, hogy akár még egy győzelemmel is kieshetnek, amennyiben ugyanis a C csoport másik meccsén a horvát-spanyol párharc 2-2-es döntetlennel zárul, mindkét csapat továbblép, Olaszország pedig búcsúzni kényszerül. A mester elmondta: “Lehetséges a 2-2, ám kevés az esély rá – majd hozzátette -: Minden eszközünk rendelkezésre áll a győzelemhez, biztos vagyok benne, hogy megnyerjük az írek elleni találkozót.”

A kezdőcsapatot illetően továbbra is vannak kérdőjelek, az 54 éves szakember szerint “rugalmas hadrend” szükséges, és nincsenek betonbiztos helyek a csapaton belül. Hátul visszatérhet Andrea Barzagli, a támadósorból azonban hiányozhat Mario Balotelli, aki térdsérüléssel bajlódik.

“A horvátok és a spanyolok ellen is vezettünk, nem volt szerencsénk, ilyen a futball” – mondta Prandelli, utalva a két korábbi csoportmérkőzésre, ahol mind a horvátok, mind a címvédő ellen 1-1-es döntetlent játszottak.

Az írek két vereség és a biztos kiesés után a szintén olasz mester, Giovanni Trapattoni szerint már csak “a nemzet becsületéért” fognak küzdeni.

“Csalódás volt az eddigi szereplés, most mégis a selejtezők alatt látott mentalitást várom a csapattól” – mondta a szövetségi kapitányok közti korelnök. A spanyolok elleni méretes zakó és a horvátok elleni nem túl szerencsés vereség után sem akar változtatni csapatán Trapattoni.

Prandelli természetesen nem becsüli le honfitársának csapatát, és elmondta: “Büszke nemzet az ír, nem lesz könnyű megverni őket”.

Az íreknek tehát már csak az lehet a tét, hogy szépen búcsúztassák a visszavonuló Shay Givent, az olaszok pedig éppen a kiesést szeretnék elkerülni hétfő este Poznanban.

Labdarúgó-Európa-bajnokság, 3. forduló, C csoport

Olaszország-Írország – Poznan, Városi Stadion, 20 óra 45 perc, tv: m1, ÉLŐ

Vezeti: Cüneyt Cakir (török)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik