Foci

Csoportelsőként mentek tovább a csehek

cseh válogatott (cseh válogatott, )
cseh válogatott (cseh válogatott, )

Csehország 1-0-ra legyőzte az elképzelés nélkül játszó lengyeleket, így megnyerték a labdarúgó-Európa-bajnokság A csoportját.

Mindkét csapat számára fontos volt a három pont, ugyanis nem mehettek biztosra, mind a négy csapat esélyes volt a továbbjutásra ebből a kvartettből.

Ennek megfelelően a lengyelek nagyon bekezdtek a mérkőzés elején, DudkaBlaszczykowski és Lewandowski is betalálhatott volna Cech kapujába, azonban a 40 ezer lengyel szurkoló egyszer sem kiálthatott gólt a wroclawi stadionban. A lengyelek fölénye a 25. perc körül lett semmissé, vagy ha a másik oldalról nézzük, a csehek kijöttek a szorításból, és a mezőnyben gyűrték egymást a felek.

A félidő végét azonban elvitték Barosék, Pilar és Plasil is többször riogatta Tyton kapust, ám igazán veszélyes gólhelyzetet nem tudtak kialakítani.

Mivel a szünetben a másik mérkőzésen 1-0-ra vezettek a görögök – és ez is maradt a végeredmény -, így rá kellett kapcsolnia mindkét nemzeti csapatnak, mert a hellének győzelmével Karaguniszék és az oroszok mentek volna tovább.

Nos ez nem történt meg, maradt az unalmas, lassú játék. A lengyelek érthetetlen módon nem támadtak, és teljesen átadták a területet a cseheknek, vesztükre. Petr Jiracek egy szép akció végén ugyanis mattolta Tytont, így 1-0-s győzelmükkel megszerezték a csehek a három pontot, így Plasilék csoportelsőként jutottak tovább a negyeddöntőbe.

Lengyelország két pontot szerezve az A jelű négyes utolsó helyén végzett, és kiesett.

A Sport24 élő, szöveges tudósításban számolt be a mérkőzésről.

Videó: Így lettek csoportelsők a csehek:

Eredmény – labdarúgó-Európa-bajnokság, A csoport, 3. forduló

Csehország – Lengyelország 1-0 (0-0)
Gólszerzők: Jirácek (72.)

Csehország: Cech – Gebre Selassie, Kadlec, Sivok, Limbersky – Plasil, Pilar (Rezek, 88.), Hübschman, Kolár, Jirácek (Rajtoral, 84.) – Baros (Pekhart, 90.). Vezetőedző: Michal Bílek

Lengyelország: Tyton – Boenisch, Wasilewski, Perquis, Piszczek – Dudka, Polanski (Grosicki, 55.), Obraniak (Brozek, 73.), Murawski (Mierzejewski, 73.), Blaszczykowski – Lewandowski. Vezetőedző: Franciszek Smuda

Sárga lap: Limbersky (12.), Plasil (87.), Pekhart (90+4.), illetve Murawski (22.), Polanski (48.), Wasilewski (61.), Blaszczykowski (87.), Perquis (90.)

Az A csoport végeredmény:
1. Csehország, 6 pont (továbbjutott)
2. Görögország, 4 pont (továbbjutott)
3. Oroszország, 4 pont
4. Lengyelország, 2 pont

Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik