Foci

Feléledtek a portugál Eb-remények

varela (varela, )
varela (varela, )

Gólgazdag, izgalmas meccsen Portugália 3-2-re legyőzte Dániát, mindkét csapat 3-3 ponttal áll a B csoportban.

A portugálok és a dánok számára is létfontosságú volt a lvivi meccs, Cristiano Ronaldóék a németek elleni zakó után győzelemre voltak ítélve.

A hollandverő skandinávok számára már egy pont is remek lett volna, hiszen úgy 4 pontot szereztek volna a hollandok és a portugálok ellen, ami igazán kecsegtető eredmény lett volna számukra.

Bár Ronaldo sok vizet nem zavart, a luzitánok így is 2-0-s előnybe juttatták magukat bő fél óra után, Pepe fejjel szerzett vezetést, majd Postiga bombája következett.

Azonban hátul nem, volt túl magabiztos Portugália, amit a szünet előtt Nicklas Bendtner révén ki is használt Dánia.

A második félidőben egy ideig a portugálok csak vigyázták az eredményt, a dánok pedig hiába próbálkoztak az egyenlítéssel.

Aztán a 78. percben Ronaldo egy hihetetlenül nagy ziccert hagyott ki, az ellentámadásból viszont Nicklas Bendtner bebólintotta a dánok egyenlítő gólját. Ezzel azonban nem volt vége, ugyanis a csereként éppenhogy beállt Silvestre Varela a hajrában betalált, ezzel Portugália 3-2-re legyőzte Dániát, és életben tartotta továbbjutási reményeit.

Az öt lvivi gól:

A Sport24 élő, szöveges közvetítésben követte a lvivi gólcsatát.

Eredmény – Labdarúgó Eb, B csoport, 2. forduló

Dánia-Portugália 2-3 (1-2)

Arena Lviv, 35 000 néző. Vezette: Craig Thomson (skót)

Dánia: Andersen – Jacobsen, Agger, Kjaer, S. B. Poulsen – Kvist, Zimling (J. Poulsen, 16.), Rommedahl (Mikkelsen, 60.), Eriksen, Krohn-Dehli (Schöne, 90.) – Bendtner. Szövetségi kapitány: Morten Olsen

Portugália: Patrício – J. Pereira, Pepe, Bruno Alves, Coentrao – Meireles (Varela, 84.), Veloso, Moutinho – Nani (Rolando, 90.), H. Postiga (Nelson Oliveira, 64.), Ronaldo. Szövetségi kapitány: Paulo Bento

Gólszerzők: Bendtner (41., 80.), ill. Pepe (24.), H. Postiga (36.), Varela (88.)

Sárga lap: Lars Jacobsen (81.), Jakob Poulsen (56.), illetve Cristiano Ronaldo (90+2.), Raul Meireles (29.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik