Foci

A negyeddöntőbe vágynak a csehek

Michal Bílek (michal bílek, )
Michal Bílek (michal bílek, )

Kedden kora este elkezdődik a labdarúgó-Európa-bajnokság csoportkörének második fordulója. Görögország Csehországgal találkozik.

Hétfőn este lezárult a 2012-es ukrán-lengyel rendezésű Eb első köre, kedden már a 2. forduló kezdődik a kontinensviadalon. Először Görögország és Csehország csapatai futnak majd ki a pályára, a két együttes pedig teljesen eltérő előjelekkel várja a mérkőzést.

Mint ismert, a hellének a nyitómeccsen hiába kerültek hátrányba a házigazda lengyelek ellen, egyenlíteni tudtak, sőt, akár nyerhettek is volna az egy-egy kiállítást hozó összecsapáson, azonban Jorgosz Karagunisz tizenegyesét védte a csereként beálló Tyton kapus. A csehek ezzel szemben az Eb eddigi legnagyobb verésébe szaladtak bele, Oroszország 4-1-re páholta el Petr Cechéket, akik egy újabb vereséggel minden bizonnyal kiszállnának a továbbjutásért folytatott küzdelemből.

„El akarjuk kerülni azokat a hibákat, melyeket a nyitómeccsen elkövettünk, mert ha nem így teszünk, biztosan nem nyerünk. Nagy rajtunk a nyomás, de ez volt a helyzet a selejtezők alatt is. Akkor sikerült javulnunk játékban, ezt várom most is. Szerintem kontrollálni fogjuk az elkövetkező két találkozónkat, és bejutunk a negyeddöntőbe” – ütött meg igen optimista hangot Michal Bílek, a csehek szövetségi kapitánya.

A görögök portugál mesterét, Fernando Santost egyáltalán nem hatotta meg a soros ellenfél oroszok elleni blamája:

„Ez semmit sem jelent, egy egységes csapatról van szó, amely gyors játékot tud játszani. A 4-1-es vereség ellenére is  jó együttes benyomását keltették, a meccs elején például jobbak voltak. Amire figyelnünk kell, azok a támadások. A védekezéssel nem volt gondunk a nyitómeccsen. és úgy gondolom, hogy előre játékban is jól mozogtunk – ezek a modern foci alapjai. Játékosaim erre a lengyelek ellen csak a második félidőben jöttek rá, remélem. most már az elejétől kezdve elhiszik magukról, hogy mind a két irányba tudnak játszani.”

Érdekes adalék a meccshez, hogy a felek 2004-ben is találkoztak az Eb-n: akkor a hellén együttes hosszabbításban, egy 106. percben esett találattal győzte le a cseheket az elődöntőben 1-0-ra, majd a görögök végül a tornát is megnyerték.

Labdarúgó-Európa-bajnokság, A csoport, 2. forduló

Görögország – Csehország – Wroclaw, 18 óra

Vezeti: Stéphane Lannoy (francia)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik