Foci

Királyék Szombathelyre látogatnak

Király Gábor (Király Gábor)
Király Gábor (Király Gábor)

A magyar válogatott Király Gábor csapatával, a német másodosztályú TSV 1860 Münchennel játszik felkészülési mérkőzést a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Haladás július 22-én Szombathelyen.

Gelei Károly, a mérkőzést szervező menedzser és Tóth Miklós, a Haladás Kft. ügyvezetője hétfőn, a szombathelyi városházán tartott sajtótájékoztató keretében írta alá a két csapat barátságos mérkőzéséről szóló szerződést.

Tóth Miklós azt mondta: szerették volna, ha Király Gábor öt percre a Haladás mezét is magára ölti, de ebbe a német csapat vezetői nem hajlandóak beleegyezni, mert – mint minden mérkőzést – a Rohonci úti stadionban sorra kerülő találkozót is nagyon komolyan veszik. Hozzátette, a bajnokság előtti felkészülési összecsapás a Haladás számára is rendkívül fontos.

Király hangsúlyozta: szívesen öltötte volna magára ismét a szombathelyi gárda mezét, de a München kapujában is igyekszik majd százszázalékos teljesítményt nyújtani. Az 1860 Münchenről azt mondta: az utóbbi három évben egyre jobb teljesítményt nyújt, a másodosztály erős középcsapatai közé tartozik, s reményei szerint rövidesen visszatér az élvonalba.

A rutinos portás hozzátette, egyelőre még nem tudja, hogy játszik-e Szombathelyen, de nagyon szeretne “hazai pályán” védeni. Azt is elárulta, hogy ha más döntés születik, akkor a lelátóról fogja végigizgulni a szerinte minden szempontból komoly küzdelmet ígérő mérkőzést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik