Foci

A lengyelek már az oroszok elleni rangadóra készülnek

franciszek smuda (franciszek smuda, )
franciszek smuda (franciszek smuda, )

A lengyel és a görög válogatott is megnyerhette volna a 2012-es labdarúgó-Európa-bajnokság nyitómeccsét, azonban egyik edző sem elégedetlen az egy ponttal.

A nagy tornák nyitómérkőzései nem arról híresek, hogy bámulatos játékot hoznak. Ezt azonban megcáfolta a lengyel-görög összecsapás, ugyanis kiváló iramú, helyzetekkel és fordulatokkal teli mérkőzést vívtak egymással a felek.

Az 1-1-re végződő összecsapáson – két piros lap és egy kihagyott büntető volt a termés a gólok mellett – miután kialakult a későbbi végeredmény, minkét nemzeti tizenegynek lett volna lehetősége megszerezni a győzelmet.

“Nincs okom a panaszra, ugyanis remekül játszottunk. Igaz, hogy csak egy pontot szereztünk, de ez még mindig jobb, mintha vereséget szenvedetünk volna. Az Eb nem ért még véget, van hátra két forduló. Ha így tudunk majd azokon a meccseken is játszani, biztos vagyok benne, nyerni fogunk – nyilatkozta a társrendező szövetségi kapitánya, Franciszek Smuda, aki arra is reagált, miért nem támadták le jobban a tíz emberrel játszó ellenfelet a félidő után – A görögöknek 1-0 után nem volt veszítenivalójuk. Úgy tűnik, őket jobban motiválja a nyomás.”

Természetesen a mester kitért a tizenegyesre is, mellyel a görögök megszerezhették volna a három pontot: “Az ausztriai edzőtáborban sokszor gyakoroltuk a tizenegyeset. Łukasz Fabiański, aki sérülés miatt nem lehet a keretben, remekül hárította a büntetőket, de Przemysław Tytoń, akit beküldtem a kiállítás után, szintén remekül teljesít a tizenegyesek során klubjában, a PSV Eindhovenben.”

A másik oldalon Fernando Santos örül az iksznek, hiszen a mérkőzés képe alapján a lengyelek találhattak volna be többször: “Az első 20 perc miatt csalódott voltam, mert jól játszottunk, komoly helyzeteink is voltak, mégsem tudtunk gól szerezni. Ezt követően elvesztettük az irányítást, és a lengyelek teljesen letámadtak minket. Tudtuk, hogy erősen fognak kezdeni, ezért a kontrákra rendezkedtünk be.”

Hiába állította ki a játékvezető az első játékrészben Szokratisz Papadopuloszt, a szünet után sokkal motiváltabban léptek pályára a kék-fehérek, és az emberhátrány ellenére egaliználni tudtak.

“A második félidő viszont más volt. A játékosaim elkezdtek focizni, egyenlítettek, és akár még többet is lőhettünk volna. Karagounis tizenegyese szerintem végleg eldöntötte volna a meccset. Sajnos nem így lett, de ilyen a futball” – zárta mondandóját Santos.

Az A-csoportban Görögország és Lengyelország jelenleg holtversenyben második. A társrendezőre a következő fordulóban, azaz június 12-én az oroszok várnak, míg a 2004-es Eb-győztes szintén aznap a csehekkel meccsel majd.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik