Foci

A Szbornaja érvényre juttatta a papírformát

oroszok (orosz válogatott, )
oroszok (orosz válogatott, )

Az orosz válogatott sima mérkőzésen 4-1-re legyőzte a cseheket, és vezeti a labdarúgó-Eb A csoportját.

A nyitómeccshez képest szokatlanul izgalmas lengyel-görög összecsapás 1-1-es döntetlent, két piros lapot és egy kihagyott görög büntetőt is hozott. A hazaiak korán megszerezték a vezetést, a hellének a félidő utolsó percében emberhátrányba kerültek.

Ennek ellenére a fordulás után a csereként beálló Szalpingidisz egyenlített, sőt, Szczeczny buktatta őt, az Arsenal kapusát, kiállították, a tizenegyest viszont elhibázta a görög válogatott kulcsembere, Karagunisz.

A házigazdák és a 2004-es Európa-bajnok iksze egyúttal komoly lehetőséget kínált az orosz-cseh mérkőzés győztesének, aki lépéselőnybe kerülhetett az A csoportban, rögtön az első kör után.

Az esti mérkőzés első tíz perce cseh fölényt és helyzeteket hozott, ezzel a magyaroktól felkészülési meccsen 2-1-es vereséget szenvedett Bílek-csapat ki is fulladt.

Az oroszok a Kerzsakov kapufája után esett Dzagoev-találattal, majd tíz perc múlva egy zseniális Arsavin-passz után Sirokov góljával elhúztak, a csehek pedig nem igazán tudták felvenni a kesztyűt.

A szünet után a csehek Václav Pilár szép góljával szépítettek, de ennél közelebb nem kerültek a Szbornajához.

Dzagoev méretes lövéssel növelte az orosz előnyt, a sok helyzetet elpuskázó Kerzsakov helyére frissen beállt Roman Pavljucsenko szép egyéni akció után állította be a 4-1-es orosz győzelmet jelentő végeredményt.

Ezzel Oroszország vezeti az A csoportot a görögök és a lengyelek előtt, a csehek pedig máris nehéz helyzetbe kerültek.

Az alábbiakban olvashatják a Sport24 élő, szöveges közvetítését az orosz-cseh meccsről.

Sokáig úgy tűnt 2-1 lesz a vége, majd az oroszok megrázták magukat:

Eredmény – labdarúgó-Eb, A csoport, 1. forduló

Oroszország-Csehország 4-1 (2-0)

Wroclaw, Városi Stadion, 40 803 néző. Vezette: Webb (angol)

Oroszország: Malafejev – Anjukov, A. Berezuckij, Ignasevics, Zsirkov – Sirokov, Gyenyiszov, Szirjanov – Dzagojev (Kokorin, 85.), Kerzsakov (Pavljucsenko, 73.), Arsavin. Szövetségi kapitány: Dick Advocaat

Csehország: Cech – Gebre Selassie, Hubník, Sivok, Kadlec – Plasil, Jirácek (Petrzela, 76.) – Pilar, Rosicky, Rezek (Hübschman,46.) – Baros (Lafata, 86.). Szövetségi kapitány: Michal Bílek

Gólszerzők: Dzagojev (15., 79.), Sirokov (24.), Pavljucsenko (82.), ill. Pilar (52.)

A csoport állása:

1. Oroszország 1 1/0/0 4-1 3 pont
2. Görögország 1 0/1/0 1-1 1 pont
3. Lengyelország 1 0/1/0 1-1 1 pont
4. Csehország 1 0/0/1 1-4 0 pont

Ajánlott videó

Olvasói sztorik