Foci

Szalai: szezon közben bemennek a helyzetek

magyar labdarúgó válogatott (magyar labdarúgó válogatott, )
magyar labdarúgó válogatott (magyar labdarúgó válogatott, )

Hiába lett döntetlen az írek elleni meccs, a magyar válogatott játékosai örülnek, hogy két Eb-résztvevő ellen is nagyszerűen helytálltak.

0-0-val zárult a magyar labdarúgó-válogatott utolsó előtti felkészülési mérkőzése az írek ellen. Hiába nem született gól, mégis az Egervári-csapat állt közelebb a győzelemhez, éppen ezért örülhet Giovanni Trapattoni, hogy válogatottja megőrizte veretlenségét, immár 14 mérkőzés óta.

“Ezen a mérkőzésen egy kicsit szerencsések voltunk. Nagyon nehéz volt az első félidő, a magyarok fölénk nőttek, megérdemelték volna a vezetést, akár két gólt is szerezhettek volna, csak Given bravúrjai mentettek meg bennünket. A második félidőre változtattunk, ekkor már nekünk is voltak helyzeteink. A magyar válogatott szépen játszó, erős csapat, tehetséges fiatalokkal, akik gyorsan járatják a labdát és jól passzolnak. A hazaiak akár három góllal is megnyerhették volna a mérkőzést, de örülök, hogy végül folytatni tudtuk veretlenségi szériánkat, és annak is, hogy nem történt sérülés a találkozón” – nyilatkozott a találkozó után az olasz szakvezető, aki a legerősebb összeállításában küldte harcba az ír válogatottat, és bizonnyal a Puskás Ferenc Stadionban pályára futó tizenegyet játszatja majd a horvátok elleni Eb-nyitányon is.

“Ami az Európa-bajnoki reményeinket illeti, az első a horvátok elleni találkozó meghatározó lesz. Ha azon esetleg sikerrel jutunk túl, akkor lehet szebb eredményekről álmodni, a negyeddöntőbe jutás is nagyon-nagyon kemény feladat” – zárta nyilatkozatát Trapattoni.

Koman a válogatott egyik legjobbja volt (Fotó: MTI)

Míg az Eb-résztvevő írek örültek, hogy nem kaptak gólokat Budapesten, addig a magyar játékosok az elpuskázott lehetőségek miatt keseregtek.

Ha mindkét mérkőzést nézzük (Csehország és Írország ellen – a szerk.), akkor azt mondom, erőn felül teljesítettünk, két Eb-résztvevő ellen egy győzelem és egy döntetlen a mérleg, erre a teljesítményre lehet építeni – mondta a meccs után Dzsudzsák Balázs. – Az írek ellen is nyerhettünk volna, sajnálom, hogy nem sikerült kihasználni a helyzeteket. Jó volt az ellenfél, és nehéz volt a vizes pályán játszani, úgy gondolom, megtettük, ami elvárható volt tőlünk. Többször is sikerült a védők mögé kerülnünk, ziccerekig jutottunk, az látszik, hogy ezek kihasználásában még egyértelműen javulnunk kell.”

A hétfő esti találkozón Szalai Ádám egymaga legalább háromszor eldönthette volna a meccset, a Mainz csatára azonban nem tudta mattolni Givent, de ígéri, a tétmeccseken ezeket a ziccereket értékesíti: “Látszott a játékunkon, hogy kéthetes szünet után kezdtük a felkészülést. Biztos vagyok benne, hogy szezon közben, jobb formában be fognak menni az ilyen helyzetek. Több gólt is szerezhettem volna, csalódott vagyok, hogy nem tudtam élni a lehetőségekkel.”

‘A meccs elején két nagyobb hibám volt, aztán átvettem a ritmust, élveztem a játékot. Jó kombinációink voltak, sok helyzetet alakítottunk ki, szerintem nem lehetünk elégedetlenek, hiszen egy Eb-résztvevő ellen fölényben tudtunk játszani. Jól mozogtunk, gyors, rövid passzokkal jutottunk előre, kialakítottunk jó néhány lehetőséget, legközelebb pontosabbnak kell lennünk a kapu előtt. Nagyon szerettünk volna bizonyítani hazai közönség előtt, és úgy gondolom, bizonyítottunk is” – ezek már a sérüléséből visszatérő Koman Vladimir szavai.

A magyar válogatott legközelebb augusztusban lép pályára Izrael ellen, majd megkezdi a világbajnoki selejtezőkört. Az írek vasárnap a horvátokkal találkoznak az Európa-bajnokságon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik