Foci

Kiütéses győri siker a futsalbajnoki döntőben

A Rába ETO 6-1-re legyőzte a Berettyóújfalut a futsal NB I döntőjének első felvonásán.

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc első összecsapásán magabiztosan kezdtek a hazaiak, ugyanis Martins mesterhármasának köszönhetően már 4-1 volt az állás a félidőben. Az egykori brazil gólkirály ráadásul a 18. percben egymás után rögtön két gólt is szerzett.

A fordulást követően nem tudott közelebb férkőzni az elmúlt öt idényben döntős Berettyóújfalu, ellenben a hazaiak még kétszer betaláltak: Lódi és Harnisch góljai jelentették a végső kegyelemdöfést a hajdúsági együttesnek (6-1).

A döntő második mérkőzését Berettyóúfaluban rendezik csütörtökön.

 

Eredmény – futsal NB I, döntő, 1. mérkőzés
Rába ETO – MVFC Berettyóújfalu 6–1 (4–1)
Gólszerzők: Carlos E. Martins (7., 18., 18.), Lódi (11., 29.), Harnisch (33.), ill. Trencsényi (13.)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Rába ETO javára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik