Foci

Lassan halad a FIFA etikai reformja

A vártnál lassabban halad a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség etikai bizottságának átszervezése.

 

A szervezet végrehajtó bizottsága hétfői, budapesti ülésén nem tudta kijelölni a testület vezetőit, s erre júliusig nem is fog sor kerülni.

A vb március végén foglalt állást amellett, hogy az etikai bizottság ezentúl két kamarából álljon, egyiknek a vizsgálódás, az eljárások lefolytatása, a másiknak pedig a döntéshozatal legyen a feladata. A FIFA keddi közleménye szerint utóbbi vezetésére javasolt egyik jelölt egészségi ok miatt nem tudta vállalni a feladatot, s mivel elnapolták a vezetők megnevezését, így a bizottság július első hetében, Zürichben tart rendkívüli ülést.

A könyvvizsgáló bizottság élére ugyanakkor a vb a svájci Domenico Scalát, a vb első női tagjának pedig a burundi Lydia Nsekerát választotta meg. A döntéseket még jóvá kell hagynia a kongresszusnak, amely csütörtökön és pénteken tartja ülését Budapesten. Amennyiben a küldöttek támogatják Nsekerát, a végrehajtó bizottságban tevékenykedők létszáma 24-ről 25-re emelkedik, s az új tag a női labdarúgást képviseli majd a testületben.

A vb döntése értelmében a Szerbiától 2008-ban függetlenedett Koszovó engedélyt kapott, hogy barátságos meccseket játsszon a FIFA 208 tagországának csapatával.

A FIFA vezető testülete egyúttal elfogadta a jövő évi világbajnokságok időpontjait, így a törökországi U20-asét (június 21-július 13.), az egyesült arab emírségekbeli U17-esét (október 17-november 8.) és a tahiti strandfutballét (szeptember 18-28.). Utóbbi esemény kapcsán arról is határozott, hogy Európát négy, Ázsiát és Dél-Amerikát három-három, Afrikát, továbbá Közép- és Észak-Amerikát két-két, Óceániát pedig egy csapat képviselheti, míg Tahiti rendezőként biztos résztvevő.

A 2013-as, brazíliai Konföderációs Kupát illetően a testület elfogadta a hat helyszínt, azaz Brazíliavárost, Belo Horizontét, Fortalezát, Rio de Janeirót, Recifét és Salvadort, de a pontos menetrendről csak november közepén születik döntés annak függvényében, hogy a dél-amerikai országban miként haladnak az építkezések. Az egyelőre nem dőlt el, hogy négy, öt, vagy hat stadionban tudják-e lebonyolítani a tornát.

A FIFA ezen felül dolgozik a játékosok általános biztosítási programján, melybe mostantól az olimpiai játékok tornája is beletartozik.

A FIFA 62. kongresszusát csütörtökön és pénteken Budapesten rendezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik