Foci

Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen

A Sárisáp-Dorog NB III.-as labdarúgó-mérkőzés végén botrány alakult ki a pályán, a szebb napokat megélt Dorog jött ki rosszul az eseménysorozatból.

Rendőrt kellett hívni Tatabányára egy harmadosztályú meccs végén. A korábbi szövetségi kapitány, Bozsik Péter által irányított Sárisáp-TASK a Dorogot fogadta az NB III. Duna csoportjában.

A kemma.hu tudósítása szerint eleve feszülten kezdődött a találkozó, mert azt műfüvön rendezték, ezt a vendégek a kezdés előtt nem sokkal tudták meg. A 22. percben állt először a játék, akkor a hazai védő, Szűcs maradt a földön, a mentők a kórházba szállították, minden bizonnyal elszakadt a térdszalagja. A második félidő elején Farkasdi kapust, a hazaiak hálóőrét kellett lecserélni, a beszámolók szerint elmozdult a medencecsontja egy ütközés után.

A találkozó 0-0-val végződött, de a lefújást követően elszabadultak az indulatok. Előbb a dorogi Faragót időn kívül kiállította a játékvezető reklamálásért, majd miközben Miskei Attila, a vendégek edzője nyilatkozatot tett a helyi lapnak, az egyik hazai drukker lefejelte Csirinyi Zsoltot, a Dorog egyik játékosát. A vendégszurkolók elkezdték kergetni a sárisápi szimpatizánst, a rendőrség pedig öt kocsival ment ki a helyszínre. A bántalmazott játékosnak egyébként két helyen tört el az orra.

Miután lecsillapodtak a kedélyek, az érintettek hazamentek és megtekintették a Bayern München-Chelsea Bajnokok Ligája-döntőt.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Budapest, 2019. február 15.
Kamaraterem a Nemzeti Táncszínház új épületében a fővárosi Millenáris parkban 2019. február 15-én. Az új kulturális intézményt ezen a napon ünnepélyesen adják át, a nyitógálával megkezdődik a 2019-es Budapest Táncfesztivál.
MTI/Máthé Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.