Foci

Sisa távozik Kaposvárról

A következő szezonban már nem a jelenlegi vezetőedző, Sisa Tibor irányítja a Kaposvári Rákóczi élvonalbeli labdarúgócsapatát.

A klub szerdán közleményt jelentetett meg internetes honlapján, amelyből kiderül, hogy a tréner az Illés János ügyvezetővel történt egyeztetés során megerősítette, nem akarja meghosszabbítani az idény végén lejáró szerződését. A bajnokságból hátralévő két mérkőzésen még Sisa irányítja az együttest.

Szombaton a Haladás elleni döntetlennel a somogyiak matematikailag is biztosították az NB I.-ben maradást. A szakember a találkozó után már sejtetni engedte, egyáltalán nem biztos, hogy marad a klubnál.

Sisa Tibor két éve vette át a Kaposvár irányítását, az első idényben a hetedik helyig vezette a gárdát, idén pedig benntartotta az élvonalban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik