Foci

Új edző után néz az Aston Villa

Menesztették posztjáról Alex McLeish-t, az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Aston Villa vezetőedzőjét, akinek irányításával csak a 16. helyen fejezte be az idényt a gárda.

Alex McLeish még vasárnap ült össze a birminghami klub vezérigazgatójával, Paul Falknerrel a Norwich elleni 2-0-s vereséget követően. Az Aston Villa vezetése hétfői közleményében már úgy fogalmazott: nagyot csalódtak az együttes mostani szereplésében, ezért döntöttek úgy, hogy elküldik a szakembert.

A birminghami alakulat mindössze hétszer nyert a szezonban, emellett 17 döntetlenje és 14 veresége volt. A 37 lőtt gól a második legkevesebb a Premier League teljes mezőnyét tekintve, egyedül csak a Stoke City szerzett kevesebb találatot, 36-ot.

Azt ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy az Aston Villa a többi közt annak is köszönheti gyenglkedését, hogy három klasszisát, Darren Bentet, Richard Dunne-t és Sztilijan Petrovot is sokat kellett nélkülöznie. A rekordösszegért igazolt Bent csak 22 meccsen tudott pályára lépni, Dunne pedig eltörte a kulcscsontját, amivel műteni kellett.

Petrov, a klub emblematikus figurája, csapatkapitánya járt a legrosszabbul, nála ugyanis akut leukémiát állapítottak meg és fel kellett hagynia profi karrierjével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik