Foci

Inzaghi utolsó gólja, búcsúznak a Milan ászai

Négy klasszis labdarúgó, Nesta, Inzaghi, Gattuso és Van Bommel is elhagyja a Milan csapatát.

Egy hónap alatt négy labdarúgó is búcsút intett az AC Milan csapatának, amely a Seria A-ban a második helyen végzett a Juventus mögött.

Alessandro Nesta már tavasszal bejelentette visszavonulását a vörös-feketéktől. A Milan védője nem indokolta meg a döntését.

Nesta legszebb pillanatai:

Két nappal később Gennaro Gattuso is közölte, elhagyja a klubot. “Itt az idő, hogy továbblépjek és átadjam a helyem másoknak” – indokolta a döntését Gattuso, aki szinte az egész szezon alatt sérült volt.

Gattuso “best of”:

Másnap Filippo Inzaghi a klub honlapján, nyílt levelében ezt írta: “Köszönöm Milan, köszönöm foci”. Nem is kellett sokat várni a hivatalos bejelentésre sem, melyben Inzaghi megerősítette a távozását. A csatár a hétvégi Novara elleni olasz bajnoki találkozón lépett pályára utoljára és gólt is szerzett. Ezzel lett tökéletes a búcsú.

Inzaghi utolsó gólja:

De itt még nincs vége a búcsúzó játékosok felsorolásnak. Mark Van Bommel nemrég közölte a sajtóval, hogy a következő szezonra visszatér a PSV Eindhovenbe.

Van Bommel legszebb pillanatai:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik