Foci

Némethék playoff-döntősök Hollandiában

Az RKC Waalwijk nagy bravúrt hajtott végre azzal, hogy a Twente kiejtésével bejutott a holland labdarúgó-bajnokság Európa Liga-selejtezőért zajló rájátszásában.

Németh Krisztián ezúttal egy kisebb sérülés miatt nem állt csapata rendelkezésére, amely az odavágón 1-1-re végzett hazai pályán a Twentével. A visszavágónak nem a Waalwijk volt az esélyese, ehhez képest a 86. percben Alakmak megszerezte a továbbjutást érő gólt. Két meccs alapján a KRC 2-1 arányban bizonyult jobbnak ellenfelénél.

Nem lesz ugyanakkor „magyar” döntője a playoffnak, ugyanis a Vitesse kiejtette a Nijmegent. Az odavágót a NEC nyerte meg 3-2-re, vasárnap azonban 2-0-ra kikapott, a sárga-feketék mentek tovább. Babos Gábor, Vadócz Krisztián és Szélesi Zoltán is végig a pályán volt. Két csapattársuk is pirosat kapott a meccsen, a Nijmegen így kilenc emberre fogyatkozott már az 54. percben.

A döntő első meccsét május 17-én, a visszavágót 20-án rendezik.

Eredmények – Eredivise, rájátszás, elődöntő, 2. mérkőzések

Twente – RKC Waalwijk 0-1 (0-1)
Gólszerző: Alakmak (86.)

Továbbjutott: a Waalwijk 2-1-el.

Vitesse – NEC Nijmegen 2-0 (2-0)
Gólszerzők: Hofs (51.), Bony (76.)
Piros lap: Nuytinck (32.), Foor (54.)

Továbbjutott: a Vitesse 4-3-al.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik