Foci

Az Udinese a BL-be, a Lecce a másodosztályba került

Az olasz labdarúgó bajnokság záró fordulója a BL-selejtezőért küzdők közül az Udinese sikerét és a Lecce kiesését hozta.

A Juventus délutáni örömjátéka után az este a versenyfutásról szólt a Serie A-ban. A harc két fronton zajlott: a BL-selejtezőt érő harmadik helyért előnyből indul az Udinese, amelynek egyetlen pont elég volt a Catania ellen. Az alsóházban a Lecce és a Genoa versengett a bennmaradásért

Az udineiek Szicíliában sem bízták a sorsra a BL-esélyt, Di Natale már a 20. percben vezetést szerzett, majd Fabbrini az 58. percben végképp eldöntötte a dolgot, az üldözők elől elhappolta a BL-selejtezőt az Udinese.

Az említett üldözők utolsó meccse stabil EL-indulóként már csak a presztízsről szólt, a Lazio az Olimpicóban 0-1-ről fordtott és győzött 3-1-re a szintén EL-be tartó Inter ellen, a Napoli pedig a Sienát verte 2-1-re.

A másik eldöntendő kérdésre is egyértelmű választ adtak a kiesés elkerüléséért harcolók. Az amúgy is helyzeti előnyben lévő Genoa 2-0-ra nyert a Palermo ellen, a Lecce viszont 1-0-ra kikapott a Chievótól. A Genoa megmenekült, a Lecce búcsúzott a Serie A-tól.

Eredmények – Serie A, 38. utolsó forduló

Catania-Udinese 0-2 (0-1)
Gólszerzők: Di Natale (19.), Fabbrini (58.)

Lazio-Internazionale 3-1 (0-1)
Gólszerzők: Kozak (59.), Candreva (63.), Mauri (90.), illetve Milito (45., – 11-esből)

Napoli-Siena 2-1 (2-1)
Gólszerzők: Dossena (3., 34.), illetve Destro (6.)

Genoa-Palermo 2-0 (0-0)
Gólszerzők: Gilardino (52.), Sculli (70.)

Chievo-Lecce 1-0 (0-0)
Gólszerző: Vacek (78.)
Piros lap: Carrozzieri (Lecce, 81.)

Cesena-AS Roma 2-3 (1-2)
Gólszerzők:
Del Nero (9.), Santana (90.), illetve Bojan (27.), Lamela (32.), De Rossi (49.)

Parma-Bologna 1-0 (1-0)
Gólszerző: Biabiany (37.)

A Serie A végeredménye

1. Juventus 38 68:20 84 pont (BL)
2. AC Milan 38 74:33 80 (BL)
3. Udinese 38 52:35 64 (BL-selejtező)
4. Lazio 38 56:47 62 (EL)
5. Napoli 38 66:46 61 (EL)
6. Internazionale 38 58:55 58 (EL)
7. AS Roma 38 60:54 56
8. Parma 38 54:53 56
9. Bologna 38 41:43 51
10. Chievo 38 35:45 49
11. Catania 38 47:52 48
12. Atalanta 38 41:43 46
13. Fiorentina 38 37:43 46
14. Siena 38 45:45 44
15. Cagliari 38 37:46 43
16. Palermo 38 52:62 43
17. Genoa 38 50:69 42
18. Lecce 38 40:56 36 – kiesett
19. Novara 38 35:65 32 – kiesett
20. Cesena 38 24:60 22 – kiesett

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik