Foci

Pakson is elvérzett a Vasas

Nagy bajba került a kiesés elől menekülő Vasas labdarúgócsapata, miután 2-1-re kikapott a Pakstól az OTP Bank Liga 28. fordulójában.

A Vasas együttese úgy vágott neki az MVM-Paks gárdája elleni mérkőzésnek, hogy kifutott a gyepre a kezdő tizenegyében Haris Mehmedagic.

Nincs ebben semmi extra, gondolhatnánk elsőre, csakhogy az angyalföldiek légiósa a bajnokság korábbi szakaszában két alkalommal is úgy lépett pályára, hogy nem volt érvényes orvosi engedélye, igazolása. A Magyar Labdarúgó Szövetség illetékes bizottsága éppen pénteken vonta le jogerősen a csapattól a két pontot, büntetésképpen.

A Vasas így a Pápától 5 pontos hátrányban várta az alföldi meccset, mindenképpen nyernie kellett volna az esetleges megmenekülés érdekében. Jól is kezdett a XIII. kerületi csapat, Bárányos révén megszerezte a vezetést, de hat percen belül már Böde és Bartha góljával a Paks vezetett.

A második félidőben voltak biztató helyzetei a Vasasnak, Gyepes kétszer is jól fejelt, Katona Máté óriási kapufát lőtt. Ezzel együtt kikapott a Vasas, nyeretlen idegenben ebben a bajnokságban. A Pápa ha egyetlen pontot szerez a Kecskemét ellen szombaton, a Vasas is kieső csapatnak tekinthető.

A Paks viszont éppen beérte pontszámban a Kecskemét együttesét, hajt a 4. helyre.

Eredmény – OTP Bank Liga

MVM-Paksi FC – Vasas 2-1 (2-1)

Paks, 1500 néző, vezette: Böcskei

Paks: Csernyánszki – Hefler, Éger, Gévay, Szabó – Bartha (Vayer, 71.), Sifter, Szatmári (Sipeki, a szünetben), Magasföldi – Hrepka (Kiss, 58.), Böde. Vezetőedző: Kis Károly

Vasas: Ilizi – Görgényi, Gyepes, Kovács G., Takács Z. – Hudson-Odoi, Mehmedagic (Katona, 67.), Bárányos, Farkas B., Kasal (Szabó, 58.) – Dajic. Vezetőedző: Marijan Vlak

Gólszerzők: Böde (29.), Bartha (31.), illetve Bárányos (25.)

Sárga lap: Bartha (54.), Szabó (67.), Gévay (90.), illetve Görgényi (78.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik