Foci

Az AS Roma megerősítette Luis Enrique távozását

Megerősítette Luis Enrique vezetőedző távozását az AS Roma sportigazgatója, Franco Baldini.

“Jó munkát végzett, de úgy érezte, ezen a ponton abba kell hagynia. A következő szezonban sehol nem lesz edző” – mondta a sportvezető, aki hozzátette, egyelőre senkivel nem vették fel a kapcsolatot a spanyol tréner utódlásának ügyében.

Az olasz sajtó már csütörtökön megírta Luis Enrique távozását, aki korábban csak a Barcelona tartalékcsapatánál dolgozott edzőként. Tavaly nyáron vette át a rómaiak irányítását, de gyengén szerepeltek a bajnokságban, legjobb esetben is csak megtarthatják hetedik helyezésüket, ugyanis előrelépni már nem tudnak.

Az is megjelent, hogy esetleg a portugál André Villas-Boas lesz az AS Roma vezetőedzője, aki tavaly Európa Ligát nyert a Portóval, majd nyáron a Chelsea-hez igazolt, de idény közben menesztették a később Bajnokok Ligája döntőjébe jutott együttestől. Felvetődött a klub korábbi játékosának és edzőjének, Vincenzo Montellának a neve is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik